Megválasztotta régi-új elnökét az MSZP, akivel nekifutnak a 2026-os választásnak

Ez a harc lesz a végső?

2024. 10. 19. 17:14
MSZP tisztújító kongresszus
Az MSZP tisztújító kongresszusa (Fotó: Havran Zoltán)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szavazás második körében, 50 százalék feletti eredménnyel választották meg Komjáthi Imrét a Magyar Szocialista Párt (MSZP) élére. 

MSZP tisztújító kongresszus
Komjáthi Imrét választották meg az MSZP elnökének a törpévé zsugorodott párt tisztújító kongresszusán (Fotó: Havran Zoltán)

Délután 4 óra előtt ért véget a napjainkra törpepárttá zsugorodott MSZP tisztújító kongresszusa. A párt két évre elnökké választotta Komjáthi Imrét, a szavazás második körében 50 százalék feletti eredménnyel nyert a korábbi társelnök. Négy jelölt indult a pártelnöki tisztségért, de az első szavazás előtt egyikük visszalépett, Komjáthit tehát három jelölt közül választották meg.

A választmány elnöke Hiller István lett, elnökhelyettesnek pedig Kórózs Lajost választották.

Komjáthi első pártelnöki sajtótájékoztatóján elmondta: „az MSZP lesz a magyar politikai élet emberi hangja és baloldali lelkiismerete”. Bejelentette egyúttal, hogy a párt – másfél évvel a parlamenti választások előtt – megkezdi 2026-os kampányát.

És a végére íme egy kis múltidézés 2010 előttről:

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.