Orbán Viktor: Csak a magyarokért, a magyar szabadságért szabad harcolni!

Ezek voltak Orbán Viktor beszédének legfontosabb pontjai.

2024. 10. 24. 7:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az árvíz elleni védekezésben résztvevőknek is köszönetet mondott szerdai, október 23-i beszédében Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő az 1956-os forradalomra emlékezve felidézte, hogy abban az évben is természeti csapások sújtották Magyarországot: földrengés, jeges ár. 

A miniszterelnök megfogalmazása szerint pedig a történelem is kilépett medréből, ez pedig mostanában újra meg fog történni. 

„A magyarokat egyetlen megszállónak sem sikerült megtörnie vagy megszelídítenie” – rögzítette a miniszterelnök. Hozzátette: a birodalmak azt szeretik, ha valaki behívja őket. Mindent megtesznek, hogy legyen olyan magyar, aki behívja őket, és így tettek a kommunisták is. 

Mint mondta, a Nyugatot reménytelen háborúba vezették bele, az elmúlt hetven évben nem volt ilyen közel az újabb világháború réme. „A fronton már százezrek vesztek oda, az európai gazdaság tüdőlövést kapott” – fogalmazott. 

A miniszterelnök szerint az egész Európai Uniót belevezetnék a háborúba. A magyaroknak arról kell dönteniük, hogy akarnak-e háborúzni. 

A történelem tanulsága viszont azt mutatja, hogy csak a magyarokért, a magyar szabadságért szabad harcolni.

 

Brüsszel bábkormányt akar Magyarországra

A miniszterelnök jelezte, hogy az uniós vezetés számára elfogadhatatlan, hogy Magyarország önálló, szuverén döntéseket hoz, ezért egy bábkormányt akarnak a nyakunkba ültetni. 

Ezzel kapcsolatban azt is elmondta, már meg is van a kiszemelt bábkormány, megvan az emberük is rá, igazi aláíró fajta. Ideális jelölt egy bábkormány élére. 

„Meghajolunk az idegen akarat előtt vagy ellenállunk neki? Ez a súlyos döntés vár most Magyarországra. A válaszunk legyen olyan világos és egyértelmű, mint 1956-ban volt”

– fogalmazott a kormányfő. 

A miniszterelnök beszéde végén jelezte, hogy készen áll a harcra. „Itt nem törnek át. Mi győzünk, ők veszítenek, mi, magyarok meg tudjuk és meg is fogjuk csinálni. Újra meg fogjuk csinálni, dicsőség a 1956-os hősöknek!” – zárta beszédét a miniszterelnök.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.