Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke a közlemény szerint elmondta: a horgászat már nem csupán egy hobbi, hanem egy jelentős közösségépítő erő is, amely összeköti a természetet kedvelő embereket.
A MOHOSZ célja, hogy folyamatosan biztosítsák a megfelelő körülményeket a horgászok számára, legyen szó haltelepítésekről, versenyek szervezéséről vagy a fenntartható horgászat támogatásáról. A MOHOSZ már 38 közfeladat ellátására kapott felhatalmazást és a megkapott támogatási és szabályozási lehetőségeivel egységes elvek szerint, átlátható módon segíti a horgászszervezeteket
– tette hozzá.
A szövetség elnöke arra is kitért, hogy a kormányzattal közösen dolgoznak a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián.
Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a közleményben megjegyezte, Magyarország kormánya az elmúlt években több lépést tett a horgászok érdekében. Példaként említette, hogy 2016-tól megszűnt a kereskedelmi célú halászat és a MOHOSZ lett a legtöbb hazai vízterület haszonbérlője, a horgászszervezetek pedig ezen vizek halgazdálkodási hasznosítói.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!