Eltűnt egy 12 éves lány, miután megsérült otthon, és a család egy férfi ismerőse kísérte Nyíregyházára orvosi ellátásra, azonban a kiskorú már soha nem tért haza. A 32 éves férfi, aki orvoshoz vitte, azt állította, „szerelmi kapcsolatban álltak”, és az orvosi ellátás után Nyíregyházán sétálni indultak, majd egy erdős területre mentek, ahol összevesztek, és a vita hevében megfojtotta és sorsára hagyta a lányt.
Egy 42 éves férfit letartóztattak, aki 2024 nyarától szerelmi és szexuális kapcsolatot tartott fenn egy 13 éves kislánnyal. Amint ezt megtudták a gyermek szülei, feljelentést tettek a férfi ellen, azonban őt ez sem tartotta vissza attól, hogy a kapcsolatát a gyermekkel folytassa. Szeptember 2-án a szülők tudta és beleegyezése nélkül megjelent a kislány iskolája előtt, és őt ismeretlen helyre magával vitte. A férfi mellett a lány csavargó, züllött életet élt.
További Belföld híreink
A két hírben a közös pont – azonkívül, hogy a múlt héten jelentek meg – az, hogy mindegyik esetben jóval idősebb férfi állt szexuális kapcsolatban kiskorúval. Kapaszkodjon meg,
a másik közös vonás, hogy mindegyik esetben azt állították, szerelmi kapcsolatról volt szó.
Hogyan lehetséges, hogy egy kiskorú és egy sokkal idősebb ember lesz szerelmes?
A kérdésre a rövid válasz: sehogy – vágná rá nagyjából bárki, és pontosan ugyanezt mondja a szakember is. Katona Katalint, a Pszichológus13 Központ vezetőjét kérdeztük.
Az, hogy a gyermekben lesz egy rajongás a tanítója, az edzője vagy egy épp aktuális sztár iránt, nem azonos egy érett szerelemmel. Ezt ismeri a jog is, és a mentális zavarok meghatározása is
– kezdte a szakember.
A pszichológus szerint ahhoz, hogy ezt jól lehessen értelmezni, muszáj a pedofília definícióját ismerni. Ez alapján pedofília egy parafíliás zavar – azaz orvosi tartomány –, amelynek jól körülhatárolható ismérvei vannak.
Hogyan lesz valakiből pedofil?
Orvosi értelemben pedofil az a felnőtt – vagy a gyereknél öt évvel idősebb fiatal –, aki 13 éves vagy annál fiatalabb gyerekek, közülük is olyanok iránt érez szexuális vonzalmat, nemi vágyat, akiknek még nem fejlődtek ki a másodlagos nemi jellegei, vagyis pubertáskor előtt állnak, és ez a vonzalom legalább hat hónapon át fennáll.
A pedofil zavarban szenvedő személyt nem a gyerek életkora, hanem annak testi adottságai és infantilis gyermeki lelki működései vonzzák szexuálisan – fűzte hozzá a szakértő, és leszögezte, attól, hogy valaki testileg koraérett kisgyermek felé közeledik szexuális céllal, az bűncselekmény, és nem megengedett, nem elfogadott kategória. „Hogy az orvosi, jogi és társadalmi definíció tartalmaz eltéréseket a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolás kapcsán, az elgondolkodtató, de közös vonás, hogy valamennyi kategória egyértelműen elutasítja a felnőtt és gyerek között létrejövő szexuális kapcsolatot” – hangsúlyozta Katona Katalin.
A pedofilok felismerését megnehezíti, hogy jelenleg nincsenek egyértelmű, minden kétséget kizáróan használható módszerek arra, hogy valakiről pszichológiai tesztekkel vagy orvosi eszközökkel előre jelezzék, hogy pedofil hajlama van-e,
ahogy az is kiszámíthatatlan, hogy a pedofil fantáziák mikor csapnak át valódi cselekvésbe.
Hatalmas a látencia
Az Országos Kriminológiai Intézet 2019-ben végzett kutatásában olyan 2016 és 2017 között lezárt bírósági ügyeket vizsgáltak, amelyekben 12 éven aluliakkal szemben követtek el szexuális erőszakot. A 169 büntetőügy alapján az derült ki, hogy:
- az ügyek 98 százalékában az áldozatok ismerték az elkövetőt;
- az áldozatok 58 százalékánál közeli vagy távolabbi rokon;
- 36 százalékánál pedig egy közeli ismerős követte el a bűncselekményt;
- az áldozatok 55 százaléka az elkövetéskor még nem töltötte be a 9. életévét;
- az áldozatok háromnegyede lány volt
- és az elkövetők 95 százaléka férfi.
Katona Katalin továbbá kiemelte, a szexuális bűncselekmények java része látenciában marad, tehát soha nem derül ki, ami azt jelenti, hogy a fenti 169 esetnél jóval több történhetett a vizsgált időszakban is.
Mit tehet a szülő?
A pszichológus kiemeli, pontosan ezért nagyon fontos a gyerekek szexuális oktatása, hiszen őket csak akkor tudjuk megvédeni, ha ismerjük az ellenük elkövetett bántalmazás valódi természetét. Felhívja a figyelmet arra, hogy bizonyos életkor alatt beleegyezéssel sem lehet szexuális aktust folytatni gyermekkel. A jogalkotó felismerte, hogy bizonyos életkorban nem várható el a gyermektől, hogy saját, önálló döntést hozzon,
hogy értse a szexualitás pontos mibenlétét és ezek tudatában kezdjen abba bele.
A másik kategória, ha a gyermek „rá van bízva” valakire, mert például egyházi személy, tanár, idősebb rokon vagy éppen közeli ismerős tekintélyszeméllyé válik a gyerek szemében, olyanná, akinek „szót kell fogadni”. Ha a gyerekben ki is alakul az ellenállás, a nemet mondás igénye, a felnőtt-gyerek közötti fölé-alárendelt viszony miatt
nem meri kifejezni a tiltakozását egy szexuális kérés, felszólítás esetén.
„Ezért fontos, hogy a gyerekek egészen pici koruktól tudják, mi az a testhatár, mi az a bugyiszabály, és olyan kapcsolatunk legyen vele, amelyben bizalom van és meg meri osztani velünk a számára fura dolgokat” – hangsúlyozta Katona Katalin, a Pszichológus13 Központ vezetője.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Szijjártó Péter: Európának végre fel kellene ébrednie!
Itt van a britek háborús bejelentése
Megkérdeztük Delhusa Gjont, honnan van a rendőrigazolványa: Itt a válasz
Ezért hagyták el az oroszok Szíriát
Michael Schumacher családja csodás örömhírt jelentett be
Nyoma veszett a magyar lottónyertesnek: a Szerencsejáték Zrt. most felhívást tett közzé
Gulácsi is megszólalt, a Leipzig edzője valódi tragédiáról beszélt
Verstappen Ferrarira cserélte a Red Bullját
Patriotizmus vagy halál
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezNép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Aranyköpések az utca emberétől.
Magyar Péteren keresztül Imane Helifen át Lakatos Márkig – ezek voltak a 2024-es év legolvasottabb belpolitikai cikkei
Kifejezetten színes a felhozatal.
Néhány hónap múlva jogerős ítélet születhet az egyik legrejtélyesebb alvilági leszámolás ügyében
A Fenyő-gyilkosság egyike volt a magyar kriminalisztika nagy megoldatlan ügyeinek.
Kemény drogokat mutattak ki a delfinekben
Egyelőre csak találgatnak, hogy került a veszélyes kábítószer az emlősök szervezetébe.