Több száz fős kimenekítéssel, illetve halálos áldozattal járó tűzeset is volt vasárnap

Budapesten hotel és kórház, Kunszentmártonban családi ház égett.

2024. 10. 27. 13:47
tűz
Forrás: Pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megszaporodtak a tűzesetek országszerte, Budapesten az V. kerületben kisebb tűz miatt ideiglenesen el kellett hagyniuk a vendégeknek egy szállodát.

Az Apáczai Csere János utcában álló hotel konyhájában egy fatüzelésű kemence miatt keletkezett nagyobb füst. Kiss Ádám, a katasztrófavédelem helyettes szóvivője az MTI-nek elmondta, a fővárosi hivatásos tűzoltók érkeztek a helyszínre, átvizsgálták és kiszellőztették az épületet. A szállodát 383-an hagyták el ideiglenesen. 

Vasárnap tűz keletkezett a Városmajori kórház alagsorában is, Budapest XII. kerületében. A helységben papír és berendezési tárgyak égtek, amit a fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltottak. Az épület egyes részei füsttel telítődtek, a tűzoltók már átvizsgálják a helyszínt és szellőztetnek – közölte a Katasztrófavédelem. A legfrissebb információk szerint személyi sérülések nem történtek, csak anyagi kár keletkezet. 

A hét utolsó napján, hajnalban kigyulladt egy családi ház Kunszentmártonban, és a benne élő középkorú férfi életét vesztette.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűzoltók két járművel vonultak ki a Bercsényi utcai, ötven négyzetméteres családi házhoz, a lángokat fél óra alatt megfékezték, és az épületből két gázpalackot kivittek. A tűz miatt a hálószobában a födém leszakadt. 

A férfi megégett holttestét a romok átvizsgálása után találták meg. 

A tűz okát tűzvizsgálati eljárás fogja feltárni – tette hozzá a szóvivő.

 

Borítókép: Illusztráció (Forrás:  Pexels)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.