Még bő egy hétig, október 31-ig lehet javaslatot tenni, melyik szervezetet jelöljék az Önként Jöttem díjra – emlékeztet a Családbarát Magyarország Központ, kiemelve, hogy a beérkezett jelölések alapján november 11. és december 1. között közönségszavazással dől el, hogy a legtöbb szavazatot kapott négy szervezet közül melyik lesz végül az, amelyik a díjat megkapja.
A kitüntetést minden évben olyan szervezet nyerheti el, amely legalább egy éven át ingyenesen végzett valamilyen társadalmilag hasznos tevékenységet és hozzájárult az önkéntesség kultúrájának növekedéséhez és előmozdításához.
– Szeretnénk bátorítani mindenkit, hogy tegyenek javaslatot minél több, fontosnak tartott szervezetre – mondta el Bartos Andrea, a Családbarát Magyarország Központ ügyvezetője, hozzátéve, hogy a jelölési folyamat egyszerű, és bárki számára elérhető a kezdeményezés weboldalán.
– Az önkéntesek rendkívül értékes erőforrást jelentenek, elkötelezett tevékenységükkel hozzájárulnak mindannyiunk számára fontos célok eléréséhez. Az önkéntes munka gyakorlatilag az élet minden területén segítséget nyújthat, jól kiegészítve a legkülönfélébb területeken végzett munkát. Az önkéntesek tevékenysége erősíti közösségeinket és a közösségi összetartozást – fogalmazott Koncz Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára. Az Önként Jöttem díj nagykövete egyben hangsúlyozta:
Az elismerés jó lehetőség arra, hogy tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szabadidejükben szeretettel és lelkesen fáradoznak másokért, illetve felhívjuk a figyelmet ezekre az értékteremtő szervezetekre, közösségekre.