– Az az egyébként nem is olyan meglepő helyzet állt elő, hogy ennek a megállapodásnak ugyanúgy részese a DK, mint ahogy a Tisza Párt is. A paktumot ugyanis az ő frakcióik kötötték – erre Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője hívta fel a figyelmet a keddi sajtótájékoztatóján, Strasbourgban. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc és Magyar Péter szövetségéről van szó, vagyis olyanokéról, akik évek óta dolgoznak a saját országuk ellen, és kötelességüknek érzik, hogy mindenben igazodjanak a néppárt álláspontjához. Dömötör sokatmondó ténynek nevezte, hogy a paktumot a liberális és szocialista frakciók jelentették be nagy büszkeséggel, az Európai Néppárt és a soraiban ülő Tisza Párt pedig megpróbálta „elsunnyogni” a tájékoztatást.
Ukránbarát és bevándorláspárti paktumot kötött az Európai Néppárt és a baloldal – Magyar Péter és a Tisza Párt is jóváhagyta a megállapodást
A brüsszeli elit láthatóan készül a Joe Biden elnöksége utáni időkre, az Európai Néppárt és az Európai Parlament két legnagyobb baloldali frakciója arra szövetkezett, hogy meggátolják azokat a változásokat, amelyeket a frissen megválasztott Donald Trump tervez. A Tisza Pártot is a soraiban tudó szövetség az ukrajnai háború folytatása, valamint a migrációs paktum végrehajtása mellett kötelezte el magát, emellett továbbra is készek politikai fegyverként bevetni a jogállamisági eljárásrendszert.

– Ez a megállapodás természetesen alapvetően befolyásolja, hogy a Fideszt is tömörítő Patrióta-frakció hogyan szavaz szerdán, amikor is az Európai Bizottság egészéről lesz szavazás – jelentette ki a Fidesz EP-képviselője. Szavai szerint a Patrióta-frakció november 26-án este ült össze, hogy meghozza az ezzel kapcsolatos döntést.
Íme a paktum végleges szövege, itt olvasható el.
Borítókép: Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc (MN-montázs)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!