Magyar Péter a képviselőiről: Zseniálisak, tehetségtelenek, hitelesek, agyhalottak

Magyar Péter a nyilvánosság előtt emelkedett stílusban beszélt EP-képviselőiről: zseniálisnak, hitelesnek, hozzáértőnek festette le őket. A Tisza Párt elnöke azonban egészen mást gondol kollégáiról, erről árulkodnak a napokban előkerültek hangfelvételek. Magyar ezeken azt mondja, EP-képviselői „agyhalottak”, „tehetségtelenek” és beszélni sem tudnak.

2024. 11. 15. 17:27
Fotó: Fotó: Hatlaczki Balázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar Péter 2024 májusában, néhány héttel az európai parlamenti választások előtt még felettébb emelkedett módon nyilatkozott a Tisza Párt EP-jelöltjeiről. Kampányának nógrádi állomásán úgy fogalmazott, „két nap alatt 538 pályázat érkezett, abból legalább 500 zseniális volt.” A Tisza Párt elnöke elmondta, hogy olyan embereket kerestek, akik elértek valamit a szakmájukban, akikre felnéznek a helyiek, akiket elfogadnak, mert hitelesek. 

 Nagyon-nagyon nehéz volt kiválasztani azt a tizenvalahány jelöltet, akit végül fölraktunk a listára

 – hangsúlyozta a politikus. 

A videó 26. percétől beszél Magyar a Tisza Párt EP-jelöltjeiről:

A politikus azonban egészen másként beszélt a párttársairól nem nyilvános fórumokon. Akkori barátnőjével, Vogel Evelinnel társalogva például agyhalottnak, alkalmatlannak nevezte őket, akik még beszélni sem tudnak – derült ki egy titokban rögzített hangfelvételről. 

Agyhalottak. Leírom neki, hogy senki nem nyilatkozik

– kezdte a történetet Magyar, hozzátéve, hamarosan azt látta, hogy az egyik jelöltje mégis szóba állt a sajtóval. A politikus saját állítása szerint emiatt üvöltözni kezdett az illetővel. 

Egy másik, szintén felvett beszélgetésben Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy egyik EP-képviselője sem szimpatikus a számára, mindegyikük tehetségtelen, „antitalentum”. Mint mondta, Wiesz Viktor EP-képviselő legfeljebb fotósnak lenne jó. „Egész jó képeket csinált rólam alulról” – fogalmazott. Egy másik kollégájáról azt mondta, beszélni sem tud, remegett a mikrofon a kezében, amikor szólásra emelkedett. 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.