Nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imre atyától november 15-én

A temetés nyilvános, arra mindenkit várnak, aki tiszteletét szeretné kifejezni vagy imádkozni szeretne Kozma Imre lelki üdvéért.

Forrás: MTI2024. 11. 05. 15:50
BPM_20240227 (1)

Kozma Imre atyával a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnök   Budapest 20240227  Magyar Nemzet
Fotó: Bach Máté
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A budapesti Szent István-bazilikában november 15-én nyilvános gyászmisén vesznek végső búcsút Kozma Imrétől, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökétől, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi delegátusától – közölte a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.

Tájékoztatásuk szerint a temetés napján a bazilika délben bezár, majd délután kettő órakor újra kinyitja kapuit. A temetésre érkezők kettő és három óra között járulhatnak a koporsóhoz, hogy kegyeletüket kifejezzék. A szentmise három órakor kezdődik, a szertartás után pedig a Szent István-bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra Kozma Imre atyát.

A gyászmise végén a látogatók is elkísérhetik utolsó útjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnökét, majd a sírhelyétől az altemplom oldalsó kijáratán át távozhatnak.

A temetés nyilvános, arra mindenkit várnak, aki tiszteletét szeretné kifejezni, vagy imádkozni szeretne Kozma Imre lelki üdvéért. Ugyanakkor az érdeklődőket arra kérik, hogy lehetőség szerint előzetesen regisztráljanak a [email protected] e-mail-címen.

Közölték, ha megtelne a Szent István-bazilika, akkor a székesegyház előtt kivetítőn lehet majd követni a szertartást. A gyászolókat arra is kérik, hogy koszorút, virágot ne vigyenek a szertartásra, együttérzésüket a jelenlétükkel fejezzék ki.

Borítókép: Kozma Imre atya (Fotó: Bach Máté)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.