Magyar Péter bedobta a csodafegyvert, „hogy Rogán”, de valamit elfelejtett – hívta fel a figyelmet Ábrahám Róbert újságíró egy videóban, melyet a közösségi oldalára töltött fel. Az újságíró arról beszélt, hogy a Tisza Párt elnöke azt állítja: az egész Lakatos-ügyet és minden második titkosszolgálati akciót Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendelt meg Elon Muskkal, az X közösségi oldal tulajdonosával összejátszva, Magyar Péter személyének a hiteltelenítésére. Ábrahám Róbert felidézte: ő a kezdetektől azt mondja, hogy ennek az ügynek Magyar Péterhez semmi köze sincs, már csak azért sem, mert a Lakatos-ügyben feltárt szörnyűségek sok évvel ezelőtt történtek.
Magyar Péternek nem lehetett hozzá köze, mert akkortájt még Orbán Viktornak a konyhájában mosogatta el a kávéspoharakat
– fogalmazott.
Hozzátette, azzal, hogy Magyar most erőszakosan „belovagolt ebbe az ügybe” és megtámadta a tanúkat, a sértetteket, valamint az áldozatokat, így a részesévé vált, hasonlóan Pottyondy Edina influenszerhez, aki farizeussága miatt keveredett bele, mivel a Lakatos-ügy kirobbanásakor önmagát és társait kezdte mentegetni, nem az áldozatokat. Pedig ezért kért pénzt és ezért hívta össze az embereket, ezért montírozta magát szuperhősnek – fogalmazott a tényfeltáró újságíró. – Nem értik meg, hogy bementek egy olyan zsákutcába, amiből aki már tehette, kitolatott, de a sorompó rájuk csukódott, ők már nem tudnak ebből kitolatni. Magyar Péter állítása mögött „brit tudósok” és vélt szakértők állnak – vélekedett az újságíró.
Magyar Péter felelőtlenségével az áldozatokat veszélyezteti
Úgy folytatta: információkra hivatkozva Magyar Péter megnevezte Alföldi Róbertet, aki a csak a rendőrség előtt ismert, ott sem közvetlen bűncselekménnyel összefüggésben, hanem az egyik bulival kapcsolatosan vetődött fel a neve, Magyar pedig felelőtlenül kimondta a nevét. Ábrahám Róbert szerint itt két lehetőség van: az egyik az, miszerint Magyar Péternek szivárogtat a rendőrség, ami nagyon veszélyes és félelmetes, mert akkor a rendőrség Magyar Péterrel dolgozik együtt, aki befolyásolja a nyomozást, ám az újságíró ezt nem hiszi. Szerinte a másik opció a helytálló, vagyis Magyar Péter egyszerűen hazudik, mert kommentekből és mindenféle következtetésekből összerakott egy összeesküvés-elméletet, és azt hazudja az embereknek, hogy neki információi vannak, ami sokkal veszélyesebb.