A hadisírgondozók lakossági bejelentések és korabeli források, térképek, nyilvántartások alapján keresik a hősi halottak elhagyatott nyughelyeit. A sírokban talált leletek – övcsatok, zubbonygombok, fegyverzet, azonossági jegytokok, személyes tárgyak – segítenek meghatározni az elhunytak személyazonosságát, és amennyiben ez sikerül, megpróbálják felkutatni és értesíteni a hozzátartozókat.
Dermesztő, mire bukkantak idehaza a hősi halottak maradványainak feltárásakor
Idén 16 vármegye 34 helyszínén végzett munkálat során 1234 katona földi maradványát tárta fel és exhumálta a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HIM) Belföldi Hadisírgondozó Osztálya (BHO) – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) hétfőn.

Az év első felében feltárást végeztek a múzeum szakemberei Baján: a korabeli dokumentumok szerint a magyar hatóságok 1948-ban német és magyar katonákat, civileket, valamint munkaszolgálatosokat temettek át három tömegsírba a bajai szovjet hadifogolytábor szükségtemetőjéből. A BHO munkatársai 1084 katonát exhumáltak a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség (VDK) szakembereivel együttműködve. Mivel a maradványokat nem lehetett egyénenként szétválasztani, jövőre együtt lesznek ünnepélyes keretek között áttemetve a székesfehérvári Szentlélek katonai temetőbe.
További Belföld híreink
További száz magyar katonát exhumált idén a BHO országszerte, továbbá kiemeltek 30 szovjet és 20 német katonát is. A külföldi katonák maradványait a nemzetközi szerződéseknek megfelelően átadják a hadisírgondozó partnerszervezeteknek vagy az adott állam képviselőinek.
Márciusban a Pest vármegyei Kemence község temetőjében az „Ismeretlen magyar honvéd” feliratú régi, korhadt kereszttel jelölt sírhelyből legalább tíz, a második világháborúban hősi halált halt német és magyar katonához tartozó csontmaradványt emeltek ki.
Májusban Heves vármegyében, Gyöngyösön, az alsóvárosi temetőben egy hadisír koporsójában egy magyar katona maradványait találták meg, majd egy nagyobb faládában még 16 magyar és német katona csontjaira bukkantak, majd egy második ládát is találtak, további öt német és magyar katona maradványaival. A tömegsírban talált maradványokat nem lehetett szétválasztani, így azokat a budaörsi német–magyar katonatemetőben temették el, a külön koporsóban talált ismeretlen magyar honvédot pedig Budapesten, a Fiumei úti Sírkert 52-es, parcellájában temették el.
További Belföld híreink
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszabő község temetőjében az első félévben a második világháborúban hősi halált halt három magyar katona földi maradványait exhumálták, majd Budapesten temették el.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei Kisbaboton kiemelték a második világháborúban hősi halált halt Kollát Imre honvéd földi maradványait. Az exhumálásra azért volt szükség, mert a temető azon részében, ahol a magyar katona is nyugodott, urnafülkék építését tervezik. Kollát Imre földi maradványait a budapesti Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájában temették el.
További Belföld híreink
A szintén Győr-Moson-Sopron vármegyei Bősárkány község egykori temetőjében a második világháború helyi harcai során hősi halált halt több magyar és egy német katonát temettek el. Az egykori temető ma kegyeleti park, de a hősi temetési helyek hollétét feljegyezték. A márciusi feltárás során hat magyar katona földi maradványait emelték ki, hogy Budapesten méltó helyen végső nyugalomra helyezzék őket.
Novemberben a Fiumei úti Sírkert 52-es parcellájában, a Magyarország területén exhumált 85 első és második világháborúban hősi halált halt katonának adták meg a végtisztességet. Közülük 53-at tudtak név szerint azonosítani. A 85 hősi halott közül 84 idén, egy pedig tavaly lett feltárva. Az 52-es parcellában újratemetett magyar katonákon kívül nyolcat Kemendolláron, hármat Erdőhorvátiban temetnek majd el, egyet pedig már eltemettek Szegeden – ismertette a minisztérium.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hunok: megoldódhat Attila rettegett harcosai eredetének sok évszázados rejtélye
Kevert népességűek lehettek a Kárpát-medencei hunok.

Kísérteties hasonlóság: a legutóbbi választások előtt is félrehordott az ellenzéki közvéleménykutatók fegyvere
A 2022-es országgyűlési választások előtt a baloldalt átlagosan 9,1 százalékkal mérték felül a baloldali közvélemény-kutatók.

Nem jön a szegedi autógyárba tízezer filippínó
Az MCC szakértője szerint képtelenség, amivel Magyar Péter riogatott az utcai fórumán.

Szörnyű baleset történt Szabolcsban, egy férfi azonnal szörnyethalt
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Vadászgépet vásároltak a szerbek Magyarországtól

Meghalt-e Vlagyimir Putyin?

Kanállal szúrta ki az egyik ápoló szemét egy 40 éves férfi

Elégedetlenkedik Brüsszel: tanácsadóik szerint Európa számára az jelentené a legnagyobb kihívást, ha Ukrajna békét kötne Oroszországgal

Meghan új vezetéknévre váltott, többé nem Markle

Trump ismét átnyúl Európa feje felett, Brüsszel tehetetlen

Szoboszlai eladása váratlanul téma lett, a Liverpool 120 millió eurót kaphatna érte!

Németh Hunor csapatát kapta a Chelsea, Bolláék Boszniába utaznak – sorsoltak a Konferencialigában

Újabb fordulat Kenderesi Tamás ügyében: itt a MACS-vezető reakciója a vádakra

Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly

Arne Slot reagált Luis Enrique dicséretére, megnevezte Európa jelenlegi legjobbját is

Kerkez Milos eltiltása súlyos következményekkel jár, a 80 éves bíró is lehúzta + videó
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hunok: megoldódhat Attila rettegett harcosai eredetének sok évszázados rejtélye
Kevert népességűek lehettek a Kárpát-medencei hunok.

Kísérteties hasonlóság: a legutóbbi választások előtt is félrehordott az ellenzéki közvéleménykutatók fegyvere
A 2022-es országgyűlési választások előtt a baloldalt átlagosan 9,1 százalékkal mérték felül a baloldali közvélemény-kutatók.

Nem jön a szegedi autógyárba tízezer filippínó
Az MCC szakértője szerint képtelenség, amivel Magyar Péter riogatott az utcai fórumán.

Szörnyű baleset történt Szabolcsban, egy férfi azonnal szörnyethalt
Mátészalka és Ópályi között történt a halálos baleset.