Elhunyt Magyarország volt miniszterelnökének felesége

A volt kormányfővel 1956-ban házasodtak össze.

2024. 12. 02. 14:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Méltósággal viselt hosszú, súlyos betegség után vasárnap elhunyt – életének 93. évében – Horn Gyuláné, Horn Gyula néhai miniszterelnök özvegye – adta hírül közleményében ifjabb Horn Gyula hétfőn, hívta fel a figyelmet a Híradó.hu.

A közlemény szerint Horn Gyuláné – leánykori nevén Király Anna – a Vas vármegyei Duka községben született 1932. szeptember 18-án, kilencgyermekes kisparaszti családban. Az 1950-es években költözött Budapestre, szövőgyári munkásnőként dolgozott, s emellett képezte magát, pénzügyi végzettséget szerzett.

Nyugdíjba vonulásáig a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium tisztviselőjeként dolgozott 

– írta a család nevében ifjabb Horn Gyula.

Úgy folytatta, hogy Horn Gyulával 1956-ban házasodtak össze, a házasságból két gyermekük született, Anna és Gyula.

Ötvenhét éven át tartó házasságuk alatt megingathatatlan szeretettel állt férje mellett jóban-rosszban. Vele tartott számos külföldi kiküldetése során, majd diplomáciai karrierje s miniszterelnöksége idején is legfőbb támasza volt, és végül odaadóan kísérte őt végig a hosszú betegségen, egészen Horn Gyula 2013-ban bekövetkezett haláláig. Mindvégig őszinte hittel osztozott Horn Gyula szociális érzékenységében, s tevékenyen részt vett a néhai miniszterelnök által elindított karitatív kezdeményezésekben

 – fogalmazott.

Az elhunytat gyermekén kívül hat unokája, három dédunokája gyászolja – áll a közleményben.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.