Egy politikusnak felelősséget kell vállalnia, mert a civilektől éppen ez különbözteti meg. Hazudni – még ha erkölcsi és morális szinten el is ítéljük – jogában áll mindenkinek, de egy politikusnak felelősséget is kell vállalnia, már amennyiben valóban felelős politikusról beszélünk – tette hozzá Szűcs Gábor.
A jogász szerint amikor felelőtlen ellenzéket emlegetünk, az nem azt jelenti, hogy nem megfelelő módon viselkednek az utcán, hanem, azt, hogy számukra lényegében teljesen mindegy, mit mondanak és mit tesznek, mert elvetik a felelősséget.
Szűcs Gábor ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy az összes politikai akció, amit láthattunk az ellenzéktől, az előre jól megtervezett tevékenység volt.
A jogász azt a kérdés is feltette, vajon ki irányíthatta Magyar Pétert, ki kérhette meg őt, hogy ilyet állítson, mint amit a szír elnökkel kapcsolatban kijelentett, illetve mi történt volna abban az esetben, ha emiatt zavargások törnek ki hazánkban.
Ugynis abban a pillanatban Magyarország egy destabilizációs pont lenne, amire adott esetben kiválóan rá tudnának csatlakozni a baloldali globalizációs szervezetek.
Ambrus-Jobbágyi Zsófia a beszélgetésben azt is felrótta a baloldali sajtótermékeknek, hogy úgy közölnek ilyen súlyos állításokat, hogy annak egyáltalán nem járnak utána, így elveszítik a hitelességüket.
Az izgalmas beszélgetést az alábbi videón tudják megtekinteni. Nézzenek minket, megéri!