Kocsis Máté felszólította a baloldalt, hogy foglaljanak állást Magyar Péter álhírterjesztéséről

A Fidesz frakcióvezetője szerint talán maga a Tisza Párt elnöke lehetett az álhír gyártója.

2024. 12. 16. 13:03
KOCSIS Máté
Az Országgyűlés plenáris ülése Fotó: Bruzák Noémi
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Megbuktatták Bassár Al-Aszad elnököt, majd megjelent egy hír a Magyar Hang nevű propaganda lapban, mely szerint Ferihegyen landolt a szír elnök gépe – ismertette Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben elmondott napirend előtti felszólalásában. Hozzátette: az álhírt átvette Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is. Jelezte, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az ügyben.

A Tisza Párt elnökének a posztja bizonyítja, hogy talán ő maga lehetett az álhír gyártója, amivel céltáblává tette Magyarországot

– jegyezte meg a politikus, kiemelve: nem lehetett kizárni, hogy az álhírek miatt szír terroristák támadást indítanak magyarok ellen.

Ismertette, hogy Damaszkuszban a magyar nagykövetség munkatársait el kellett szállítani, Szíriában pedig tartózkodnak magyarok, akik nincsenek biztonságban. Kocsis Máté feltette a kérdést az ellenzéknek, hogy miért hallgatnak az ügyben.

Egyetlen ellenzéki nyilatkozatot sem hallottam az ügyben

– hívta fel a figyelmet a frakcióvezető.

Szerinte három válasz lehet erre: vagy helyesnek gondolják a történteket, vagy nem helyeslik, próbálnak megfelelni a jövőbeni új gazdatestüknek, vagy szerintük minél rosszabb az országnak, annál jobb az ellenzéknek.

Foglaljanak ebben a kérdésben állást, különben cinkosok lesznek

– tette hozzá.

Mint mondta, a másik téma, amiben konszenzusnak kell lennie, Till Tamás meggyilkolásának az ügye. Jelezte, hogy parlament elé terjesztenek egy javaslatot, ami véget vet a jogvitáknak és a félreértéseknek. Azt kérte, hogy ha a baloldal szerint semmilyen kiskaput nem szabad hagyni a gyilkosoknak, akkor támogassák a javaslatot, ugyanis a házszabálytól való eltéréshez négyötödös többség szükséges.

Válaszában Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára elmondta: Magyar Péter álhírterjesztése potenciálisan sodort veszélybe magyar embereket, a cáfolat ellenére pedig tovább terjeszti az álhíreket.

Célkeresztbe helyezte hazánkat Magyar Péter

– fogalmazott.

Szerinte az álhírterjesztés azoknak áll az érdekében, akik meg akarják gyengíteni a nemzeti kormányzást és helyette egy bábkormányt akarnak látni hazánkban, aminek a vezetésére Magyar Pétert nézték ki. Mint jelezte, a nemzetbiztonsági vizsgálat a legkevesebb, amit megtehetnek az ügyben, a kormány pedig továbbra is megvédi a magyar embereket.


– A nemzeti konzultáció komoly demokratikus vívmány – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a napirend előtti felszólalásában. Emlékeztetett, hogy tizennegyedik alkalommal kérdezi meg a kormány a magyarokat fontos ügyekben, köztük a családtámogatásokról. Jelezte, hogy a kereszténydemokratáknak különösen fontos az emberközpontú politika és a családok támogatása, mert akkor erős az állam, ha azt erős családok alkotják.

A kormány a családok megsegítése érdekében az elmúlt években mintegy 60 intézkedést hozott, majd közülük többet is részletesen ismertetett

– tette hozzá.

Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában emlékeztetett: 2010-ben családbarát fordulat történt Magyarországon. A nemzeti konzultációról szólva megjegyezte, hogy már meghaladja az egymilliót az íveket visszaküldők száma, és a kérdőíven megkérdezik a magyarok véleményét annak a családi adókedvezménynek a megduplázásáról is, amellyel 2011 óta már 4000 milliárd forintot hagytak a magyar családoknál.

A jövő évi költségvetésben a kormány tovább növeli a családtámogatásokra fordítható összeget, amelyet 2010-hez képest megnégyszereztek

– közölte az államtitkár.

Borítókép: Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.