Semjén Zsolt: A pedofília a legsúlyosabb bűncselekmény, már-már a gyilkossághoz hasonló
Európa legszigorúbb pedofilellenes törvényét fogadta el a magyar parlament.
Európa legszigorúbb pedofilellenes törvényét fogadta el a magyar parlament.

A Tisza Párt elnöke nem szereti a tréfát.

Ma ülésezik a nemzetbiztonsági bizottság.

A Fidesz frakcióvezetője szerint talán maga a Tisza Párt elnöke lehetett az álhír gyártója.

A szír gép álhíre miatt meghallgatta a lap munkatársát az Alkotmányvédelmi Hivatal.

Kocsis Máté szerint a tűzzel és emberéletekkel játszik a Tisza Párt elnöke.

Összesen 25, különböző IP-címmel regisztrált felhasználó adott hírt a kitalált balesetről a Paicsiahao nevű platformon.

A Magyar Nemzeti Bank közleménye szerint a DK politikusa hamis állításokat fogalmazott meg.

A szocialista Komjáthi Imre azt állította, hogy nem telik a mentő- és tűzoltóautók megtankolására.

Hangulatot keltenek Gyurcsányék, pedig Rogán Antal és felesége sem vásárolt földet, ezt a bank és a kormányhivatal is megerősítette.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.