Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján elérhetővé tette a települési önkormányzatok harmadik negyedév végi vagyoni helyzetét bemutató adatokat és a legfontosabb mutatószámokat, valamint az ezek alapján készített elemzést – tájékoztatta lapunkat az ÁSZ.
Ahogy arról az ÁSZ augusztusban már beszámolt, kivétel nélkül valamennyi települési önkormányzathoz adatszolgáltatási megkereséssel fordult az
- önkormányzati gazdálkodás átláthatóságának növelése, illetve
- az idei önkormányzati választásokat követően felálló új képviselő-testületek munkájának segítése érdekében.
A beérkezett, 2024. szeptember 30-i átadás-átvételi állapotot tükröző adatok köre egyebek mellett kiterjed az
- önkormányzatok 2024. évi költségvetése kiadási főösszegének és bevételi főösszegének százalékos teljesítésére,
- az önkormányzatok pénzkészletére,
- hitelállományára,
- az önkormányzati vagyon változásaira, illetve
- a folyamatban lévő beruházások, felújítások számára és tervezett összköltségére is.
Az ÁSZ a beérkezett adatok alapján elemzést készített, melyet a beküldött közadatok teljes körével egyetemben elérhetővé tett honlapján annak érdekében, hogy mind az új – 2024. október 1-jén hivatalba lépett – önkormányzati tisztviselők, mind a helyben élők aktuális és átfogó képet kaphassanak az önkormányzatok tényleges gazdasági helyzetéről.
Az ÁSZ által közzétett elemzésből és az adatbázisból leszűrhető tényszerű információk mindenki számára segítséget adnak a valós pénzügyi állapotok áttekintéséhez és megítéléséhez. Az elemzés általánosságban jellemzi az önkormányzati szektor jelenlegi pénzügyi helyzetét, az adatbázis használatával ugyanakkor településenként nyerhetők ki a legfontosabb vagyoni helyzetet bemutató számok. Az adatbázisban az oldalon található kereső segítségével, az önkormányzat nevének beírásával és kiválasztásával érhetők el az adatok.