A vádlott idén januárban Mohács felől Pécs felé utazott, amikor a rendőrjárőrök észlelték az autóját. Mivel az autó érintettsége felmerült egy lopással kapcsolatban, ezért a gépkocsi vezetőjét igazoltatni akarták. A sofőr azonban nem állt meg, hanem több mint 150 kilométer per órás sebességgel le akarta rázni az őt követő, megkülönböztető jelzést használó rendőröket.
Láncfűrészt dobott az útra, de ezzel sem tudta megállítani a rendőröket a baranyai ámokfutó + videó
Közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a rendőrök elől menekülve veszélyeztette a közlekedésben részt vevők életét.

A vádlott a menekülés során 160-170 kilométer per órás sebességgel több, a közúti közlekedésben részt vevő gépkocsit is veszélyeztetett azáltal, hogy többször szabálytalanul előzve áttért a másik forgalmi sávba. A menekülő férfi kétszer a gépkocsijából kidobott egy-egy láncfűrészt, melyek az úttestre estek, ezáltal veszélyeztetve az őt üldöző rendőröket.
Végül a férfi egy zsákfaluba hajtott, ahol a gépkocsija egy szarvasmarhatelepen, a sárban megállt, így gyalog próbált elmenekülni a rendőrök elől, akik azonban elfogták. A vádlott cselekménye a közúti veszélyeztetés bűntettének megállapítására alkalmas.
További Belföld híreink
Az ügyészség a férfit további öt társával együtt megvádolta felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével is.
Az ügyben szereplő két család között régóta haragos viszony állt fenn. 2024 májusában Pécsett, az egyik üzletközpontban az egyik család két tagja megkergette a másik családhoz tartozó két személyt. Ezt követően az elkergetett személyek értesítették családtagjaikat, akik közül négyen megjelentek az üzletház melletti parkolóban lapátokkal felszerelkezve.
Erről a másik család két tagja is tudomást szerzett, ezért a közeli mezőgazdasági boltban vásároltak egy bozótvágó kardot azért, hogy ezzel várják a másik család tagjait. A két család tagjai a parkoló előtt lapátokkal, kardokkal felszerelkezve egymásnak estek, folyamatosan fenyegették, szidalmazták, átkozták egymást, amikor a megtámadott család egyik férfi tagja gépkocsival elütötte az ellenérdekű fél két tagját. Ezt követően a vádlottak a helyszínről elmenekültek.
További Belföld híreink
Az ügyészség a hat személyt csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntettével vádolja, míg azzal a sofőrrel szemben, aki a gépkocsival a két személyt elütötte, emberölés bűntettének kísérlete miatt külön eljárás van folyamatban.
A videón a rendőrök előli menekülés látható, valamint amikor a vádlott kidobja a láncfűrészeket.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Titkos küldetés és nyílt árulás? – Ruszin-Szendi Rumulusz az ukrán kémjátszma fókuszában

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata

Magyar Péter saját párttársa letartóztatását hangoztatta + videó

Előkerült az eltűnt lány - Flórát másfél hónap után találták meg

Új ország vezeti be az eurót: a lakosság ellene van, de akkor is megteszik

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány

A magyar válogatott döntőbe jutott a minifutball-világbajnokságon

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Itt a bejelentés, nem lesz béke

Küszöbön a világháború, így készül Oroszország

Itt az orosz bejelentés a világháborúról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.