Úgy fest, hogy titokban hazatért a Karib-térségből Lakatos Márk, ugyanis kedd este a budapesti Vibe nevű szórakozóhelyen látták, ahol egy friss fotó is készült róla – adta hírül a Blikk. Emlékeztetnek, a stylist a közösségi felületein október 27-e óta nem adott hírt magáról.
Lakatos Márk egy budapesti szórakozóhelyen bukkant fel
Elvileg Kubába menekült a botrány kirobbanása után.

„Azonnal felismertem Márkot, aki jókedvűen táncolt és beszélgetett másokkal. Cseppet sem tűnt úgy, mint aki láthatatlan akar lenni vagy bele akar olvadni a környezetébe. Korábban is láttam már őt bulizni, most is ugyanúgy viselkedett, mint a botrány kirobbanása előtt” – fogalmazott a portálnak az egyik szemfüles olvasója.
A Lakatos Márk körüli botrány nagyjából két hónapja robbant ki, ekkor történt, hogy Ábrahám Róbert újságíró október végén nyújtott be iratokat a Fővárosi Főügyészségre a stylist viselt dolgai kapcsán. Egy egykoron intézetben élő férfi azt állította, 15 éves korában került kapcsolatba Lakatos Márkkal, akit egy egy pár cipőért kellett kielégítenie. A divatguru akkor írta, hogy a leghatározottabban visszautasítja az állításokat. Ezt követően Lakatos eltűnt, úgy tudni, Kubába utazott. Később az is kiderült, hogy már több mint másfél évtizede is közvetíthettek ki fiatalkorú fiúkat. Az üggyel kapcsolatban zajló eljárásban meghallgatott tanú arról is beszélt, hogy Lakatos sok évvel ezelőtt hasonló módon fajtalankodhatott egy tizenéves fiúval, mint azzal a sértettel, aki Ábrahám Róbert műsorában beszélt először a liberális véleményvezérről.
További Belföld híreink
Az ügyben jelenleg emberkereskedelem bűntettének gyanúja miatt van folyamatban nyomozás a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Unokázós csalással szerezték meg a milliókat, a futárt elfogták a rendőrök
Telefonon csapták be az időseket.

Így készül a tökéletes karácsonyi kalács – egy díjnyertes sütőmester receptje + videó
A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lázár János: Nem engedünk hárommillió ember nyugalmából
A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

Épül a Keleti pályaudvar első akadálymentes peronja
A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!