Szándékosan elszeparálná az Európai Bizottság a magyar egyetemeket

Több százezer hallgatót és diákot különböztet meg hátrányosan az Európai Bizottság döntése, amelynek értelmében a magyar diákok továbbra sem férhetnek hozzá az Erasmus és Horizon programok forrásaihoz. Az Óbudai Egyetem rektora, Kovács Levente szerint hatalmas kárt okozott az unió azzal, hogy megkérdőjelezte a magyar egyetemek renoméját.

2024. 12. 18. 15:27
Fotó: DURBAK Forrás: Óbudai Egyetem
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Az Európai Bizottság célja belegázolni az egyetemek autonómiájába és gyakorlatilag megbélyegezni több mint 200 ezer magyar hallgatót és több ezer kutatót – jelentette ki lapunk megkeresésére Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora.

Mint arról lapunk is beszámolt, hat modellváltó egyetem – köztük az Óbudai is – úgy véli, politikai vita áldozatai lettek. Közleményükben azt írták: az Európai Unió (EU) tanácsa és bizottsága bizonyos politikai aggályaira hivatkozva fogadta el az EU tanácsának végrehajtási határozatát.

Szerintük a határozat egy olyan intézkedéscsomagot tartalmaz, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljon Magyarországra, és ennek „melléktermékeként” 21 magyar egyetem és hallgatói, kutatói, klinikái és intézetei is belekerültek egy olyan politikai konfliktusba, amelynek során méltánytalanul hátrányos megkülönböztetésben részesülnek, ellentmondva az Európai Unió több alapelvének.

Három per is zajlik jelenleg az Európai Unió Bizottságának a törvényszéke előtt. Hat modellváltó egyetem támadta meg a bizottság döntését, négyen konzorciumban, két egyetem pedig külön-külön

– mondta Kovács Levente, majd kiemelte: jelen pillanatban a törvényszék 2024. április 5-én végzésben megállapította, az a határozat, amelyet megtámadtak, az az egyetemeket közvetlenül érintő és rendeleti jellegű jogi aktus.

Szavai szerint az Európai Unió le akarta söpörni ennek a pernek a létjogosultságát mondvacsinált okoknál fogva, hogy nem perelhetőek ilyen szempontból. Úgy véli, az is szemléletes, mennyire demokratikus elvek alapján enged teret a véleménynyilvánításnak az Európai Unió.

A kiadott közleményünk arra reagál, hogy már egy éve semmilyen kérdésre nem kapunk választ. Noha válaszoltunk az úgynevezett aggályokra, bár nem kellett volna elfogadnunk őket, hisz más országokban is léteznek ilyenek, és ott érdekes módon nem firtatják ezeket

– jegyezte meg. Kovács Levente elmondása szerint ezeket az aggályokat elfogadva tovább akartak lépni és mihamarabb megegyezni, most viszont ezeket is elutasították, és újabb aggályokat vetnek fel. 

Szerinte ezek azt mutatják, hogy végül is mondvacsinált okokból különböző újabb indokokkal próbálják ellehetetleníteni az egyetemeket. A rektor elmondta, a pereskedésnek két célja van. 

Egyrészt az igazunkat bebizonyítani, másrészt kárpótlás, hiszen hatalmas kárt okozott az Európai Unió azáltal, hogy megkérdőjelezte az egyetemek a renoméját

– magyarázta. Kijelentette: tisztán látszik, hogy az Európai Bizottság szándékosan el akarja szeparálni ezeket az egyetemeket a kutatói hálózatoktól vagy a külföldi egyetemektől.

Ugyanakkor egyfajta képmutató magatartással szembesülhetünk, hiszen az Európai Egyetemek Szövetségének mi magunk is tagjai vagyunk. Ugyanis nem arról van szó, hogy hibáztunk, és kikerültünk a szövetségből. Továbbra is benne vagyunk, miközben bűnösnek nyilvánítanak úgy, hogy alapvetően meg se hallgatják az indokainkat

– mondta a rektor, aki szerint a modellváltó egyetemeken keresztül próbálnak egy politikai csatát megvívni, és ezáltal feszültséget kelteni akár az európai egyetemek szövetségén belül, de akár a magyar felsőoktatásban is. 

Az biztos viszont, hogy a Magyar Rektori Konferencia ebben a kérdéskörben egyértelműen kiáll a 21 modellváltott intézmény mellett

– tette hozzá Kovács Levente.

Borítókép: Az Óbudai Egyetem egyik épülete (Forrás: Óbudai Egyetem)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.