Már Magyarországon is megjelent az új vírus. Más kórokozókkal társulva
akár súlyos tüdőgyulladást is előidézhet az influenzához hasonló tüneteket produkáló HMPV-vírus
– közölte Ruzsvai Miklós, hozzátéve, hogy a hagyományos gyógyulási módszerekkel, azaz fekvéssel, megfelelő folyadékbevitellel öt-hat nap alatt túl lehet esni a betegségen.
Az új vírusról a virológus az InfoRádióban elmondta, hogy egyre nagyobb aggodalmat kelt Kínában egy gyorsan terjedő vírusfajta, a humán metapneumovírus (HMPV), amely miatt ezen a télen megszaporodtak a megbetegedések a távol-keleti országban, különösen a gyermekek körében.
– Nem egy új típusú vírusról van szó. Elsősorban a tüdőt veszélyezteti, légzőszervi megbetegedést okoz, és már Magyarországon is jelen van,
szinte minden héten kimutatják a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központban is – fogalmazott a szakember. Jelezte, a HMPV a náthavírusok közé tartozik, de amikor súlyos formát ölt, és esetleg más kórokozók, baktériumok is társulnak hozzá, akkor a már említett tüdőgyulladás is lehet a következmény. Szavaiból kiderült,
jellemző tünetei az influenzához hasonlók, vagyis köhögés, tüsszögés, orrfolyás, nehézlégzés vagy hőemelkedés.
Az új járvány öt évvel azután tört ki, hogy a világon először azonosították a koronavírust a kínai Vuhanban, és mivel már Magyarországon is előfordulnak HMPV-s esetek, sokan tartanak a tömeges, súlyos megbetegedésektől. Rusvai Miklós úgy fogalmazott, hogy az eddigi információk alapján ez nem egy új Covid-variáns, hanem arról van szó, hogy az elmúlt időszakban a már korábban is jelen lévő kórokozók sokkal nagyobb számban okoztak olyan megbetegedéseket, amelyek a Covid-időszak alatti lezárások, védelmi intézkedések és rendszabályok (például maszkviselés) miatt nem okoztak annyi gondot. Az egyetemi tanár szerint a HMPV ugyanolyan hatással van az emberekre, mint más légzőszervi vírusok, például a szamárköhögés vagy az óriássejtes vírus (RSV).
– A mostanában világszerte megjelenő vírusfajták tehát most pótolják azt a két-három évet, amit kihagytak. A rendszeres fertőzések tartják fenn az immunitást a kórokozókkal szemben a lakosságon belül, csakhogy a lezárások miatt kimaradt több év a rendszeres immunizálásból,
és nem oldható meg minden egyes vírusfajta ellen a vakcinás védekezés. Mi is láttuk ennek a kárát, és ugyanez figyelhető meg most Kínában is, ahol a később meghozott intézkedések miatt egy évvel tovább tartott a zárlati időszak – fogalmazott Rusvai Miklós.