Csaknem száznegyvenezren fordultak orvoshoz egy hét alatt ezekkel a gyanús tünetekkel
Kórházba 220 ember került, ebből 26-an az intenzív osztályra.
Kórházba 220 ember került, ebből 26-an az intenzív osztályra.

Egyre több a hazai megbetegedés.

A Semmelweis Helpnek már 230 ezer felhasználója van.

Szerencsére akad néhány praktika, amivel erősíthetjük a kicsik immunrendszerét.

A megszokottnál több ember küzdhet szénanáthás tünetekkel, de nagyobb eséllyel jelentkezik majd az allergia olyanoknál is, akik eddig nem szenvedtek tőle.

Az életmód is hozzájárul az elbutuláshoz.

A középkorúak között tarolt az influenza.

A koronavírus-fertőzés a magas kockázatúnak tekintett emberekre veszélyes.

Több százezer ember pedig akut légúti fertőzés tüneteivel jelentkezett orvosnál.

2019-ben regisztrálták az első koronavírusos eseteket a kínai Vuhanban. Többévnyi félelem és korlátozás után most visszatérhet a Covid-helyzet, újabb titokzatos vírus ütötte fel a fejét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

A kormányfő megosztotta egy kisvárdai orvosnő személyes vallomását a békéről.

Az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Már csak pár óra és kezdődik a találkozó.

Az egyházfő az év utolsó Úrangyala imádságán a békéért és a háború áldozataiért való imára kérte a híveket.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.

Kórházba kellett vinni a sérültet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.