Megdöbbentő, hogy mennyien betegedtek le a múlt héten

A középkorúak között tarolt az influenza.

Forrás: MTI2024. 01. 25. 13:58
betegség, influenza, láz Fotó: pexels
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csaknem harmincezer megbetegedés volt a múlt héten – közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). Mint írták, az év harmadik hetében – január 15. és 21. között – 28 600-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok.

Akut légúti fertőzés tüneteivel 197 200 ember fordult orvoshoz, az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz forduló betegek 31,8 százaléka gyerek, 32,2 százaléka a 15–34 évesek, 25,4 százaléka a 35–59 évesek korcsoportjába tartozott, és 10,6 százalékuk hatvan éven felüli volt.

Az év harmadik hetében 15 közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent és két területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. 

A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, a legkevesebb Heves, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében.

A múlt héten az NNGYK laboratóriumába érkezett 309 légúti minta elemzése alapján az influenzapozitivitási arány 18,8 százalék, a SARS-CoV–2 pozitivitási aránya 14,9 százalék volt. Közölték azt is, hogy ebben az időszakban egy jelentés érkezett akut légúti megbetegedés halmozódásáról egy Baranya vármegyei óvodából, ahol 24 gyerek betegedett meg influenzában. Múlt héten 201 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 25-en szorultak intenzív ellátásra – áll a közleményben.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels)


 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.