Akár az ismert kalandfilmbe illő rejtély is lehetne azoknak a régiségeknek a története, amelyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei találtak egy bolgár furgon platóján – közölte a NAV.
A pénzügyőrök az M5-ös autópálya tengelysúlymérő állomásánál ellenőriztek, amikor egy bolgár furgon fennakadt a rendszeren.
A jármű rakterét plafonig kitöltötték az antiknak látszó bútorok, festmények és porcelánok.
A sofőr azt mondta, hogy a régiségeket Dániában vásárolta egy aukciós házban és Bulgáriába szeretné eljuttatni. Az ereklyék között volt olyan festmény is, amelynek hátulján 1882-es dátum szerepelt az alkotó neve alatt.
A 45 éves férfi az antik holmik származásáról semmilyen okmányt, vagy számlát nem tudott bemutatni, ezért a járőrökben felmerült a gyanú, hogy védett műkincsek lehetnek. Értesítették a Kecskeméti Rendőrkapitányság munkatársait, akik a sofőrt a teljes rakománnyal együtt átvették további intézkedésre. Az ügyben a rendőrség büntetőeljárást indított.
Fontos tudni, hogy egyes termékekre, köztük a kulturális javakra – ami lehet festmény, vagy akár régi tárgyak – speciális rendelkezések vonatkoznak, és szállításuk engedélyköteles.
A külföldi utazás előtt érdemes tisztában lenni a vám- és egyéb szabályokkal, ezekről a NAV honlapján is lehet tájékozódni.