Donald Trump beiktatása után rögtön munkához látott, már az elnöki ciklusa első napján több, a Joe Biden által hozott rendeletet eltörölt. Köztük volt az is, amely lehetővé tette a más országokbeli média finanszírozását az amerikai adófizetők pénzéből.
Bánkódhatnak a Pressman-árvák, Trump kihúzta a zsebükből a milliókat
A hétfőn hivatalba lépett Donald Trump elzárta az amerikai pénzcsapot a baloldali sajtó elől.

Ez a finanszírozási forma Magyarországon sem volt ismeretlen. Az elmúlt években rendszeresen kaptak pénzt a kormányt és a jobboldalt gyalázó sajtótermékek. Legutóbb David Pressman még búcsúajándékként 173 millió forintot osztott ki az Ökotárs Alapítvány és a Soros György által is finanszírozott Mérték Médiaelemző Központ úgynevezett Szabad média pályázatának 3. körében – amely az amerikai nagykövetség finanszírozásában valósul meg.
Ahogy a Magyar Nemzet is beszámolt róla, a pályázaton két kategóriában lehetett indulni, ebből a „helyi és országos független közéleti médiumok megerősítésére és fenntarthatóságának javítására” (A kategória) elnevezésűn 36 pályázat, valamint „médiaismereti és -edukációs, valamint újságíróképző programok megvalósítására” (B kategória) címűn 6 pályázat nyert.
A) kategória (független média támogatása):
- 444 (Magyar Jeti): 8.303.000 Ft
- Alinda Edith-ed: 6.942.200 Ft
- Átlátszó: 9.895.600 Ft
- Balzac: 5.000.000 Ft
- Borsod24 / Szol24 / Szabolcs24: 7.000.000 Ft
- Csaladinet.hu: 3.500.000 Ft
- Debreciner: 10.153.000 Ft
- Fókusz Stúdió: 5.953.200 Ft
- G7: 7.000.000 Ft
- Greenfo: 6.000.000 Ft
- Hallgató Magazin: 3.627.560 Ft
- Jelen: 7.000.000 Ft
- Kecsup: 7.000.000 Ft
- Klubrádió: 10.485.700 Ft
- Kispolgár: 9.775.900 Ft
- Magyar Hang: 10.461.000 Ft
- NINCS online folyóirat: 2.255.000 Ft
- Nyugat: 7.000.000 Ft
- Qubit (Magyar Jeti): 5.975.400 Ft
- Revizor: 6.000.000 Ft
- Szegeder: 3.653.000 Ft
- Tilos Rádió: 7.574.600 Ft
B) kategória (médiaedukációs és újságíróképző programok támogatása): - Hajdúsági Hallgatókért és Civilekért Egyesület: 4.723.120 Ft
- Nógrádi Grund Klubhálózat: 6.000.000 Ft
- Roma Sajtóközpont: 5.000.000 Ft
- Transparency International Magyarország Alapítvány: 7.099.950 Ft
A nyertesek között csak és kizárólag a kormánnyal és a jobboldallal kifejezetten ellenséges médiumok találhatók.
A pályázatok korábbi köreiben szintén tíz- és százmilliókat osztott szét David Pressman és az amerikai nagykövetség a baloldal sajtótermékek között. Így nem meglepő, hogy a búcsúajándéknak szánt pénzből nem maradhatott ki az ezen a területen élharcosnak számító 444.hu, a Nyugat vagy a Klubrádió sem.
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Színinövendékekre támadt a nagy magyar színésznő
Egy rég nem hallott, igaz történet.

Így inzultálták a Hír TV riporterét a pride-párti tüntetésen, kártyavárként omlottak össze az épületek a mianmari földrengésben – ezek a hét videói
A Magyar Nemzet összeállítása a hét legérdekesebb videós híranyagaiból. (Amennyiben egy videó nem indul, az oldal frissítése megoldhatja a problémát.)

A fővárosi drogstratégia a kábítószer-előállítóknak és a kereskedőknek nyújt segítséget
A fővárosi drogstratégiában olyan eszement ötletek vannak, mint például, hogy hogyan lehet egy tinidiszkóban létrehozni drogszobát.

Az Európai Unió háborús félelemkeltéssel igyekszik elterelni a figyelmet a valódi problémákról
A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint önmagában tragédia, hogy itt tart az Európai Unió.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Lidl Plus kuponakció a hétvégén

Cseh Katalin hatalmas öngólja futótűzként terjed a neten

„2026 lesz a bűvös év” - Árpa Attiláék babája a legjobbkor érkezhet

Új forintbankjegyek jönnek Magyarországon: elárulta a jegybank, mikor fizethetünk velük először

Irány a csillagos ég, Szoboszlai után eredt Dárdai Bence

Románia: kell a pénz, új adót jelentett be a magyar miniszter

Szoboszlai és Arda Güler sem számíthatott arra, amiről most Angliában írnak

Újra edzése álltak a Manchester United sérült sztárjai

Hiába a Fradi-játékos bombagólja, a vendégcsapat örülhetett a kiesési rangadó végén + videó

Új forintbankjegyek érkeznek

Az aljasnál is alávalóbb, amit a Tescónál parkoló autókkal művelnek

A végén Európa kényszerül térdre
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Színinövendékekre támadt a nagy magyar színésznő
Egy rég nem hallott, igaz történet.

Így inzultálták a Hír TV riporterét a pride-párti tüntetésen, kártyavárként omlottak össze az épületek a mianmari földrengésben – ezek a hét videói
A Magyar Nemzet összeállítása a hét legérdekesebb videós híranyagaiból. (Amennyiben egy videó nem indul, az oldal frissítése megoldhatja a problémát.)

A fővárosi drogstratégia a kábítószer-előállítóknak és a kereskedőknek nyújt segítséget
A fővárosi drogstratégiában olyan eszement ötletek vannak, mint például, hogy hogyan lehet egy tinidiszkóban létrehozni drogszobát.

Az Európai Unió háborús félelemkeltéssel igyekszik elterelni a figyelmet a valódi problémákról
A Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet igazgatója szerint önmagában tragédia, hogy itt tart az Európai Unió.