– Sajnálatos, hogy a 2024-es esztendőben a vasúton és a buszon utazók, elsősorban a vasúton utazók közül többen bántalmazták és gyalázták a szolgálatban részt vevő kollégákat – mondta lapunk kérdésére Lázár János közlekedési és építési miniszter mai tájékoztatóján.
Mint arról a Magyar Nemzet már beszámolt, tavaly tovább nőtt a MÁV–Start jegyvizsgálóit ért támadások száma, csak július közepéig 55 esetben érte atrocitás őket munkavégzés közben.
Ebből harminc alkalommal történt tettlegesség, 23 esetben tettleges becsületsértés, két esetben pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek.
A szóbeli fenyegetéseken túl előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták őket, de volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték a munkáját végző jegyvizsgálót. Az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál, hanem lökdösik, megütik, megrúgják vagy késsel sebesítik meg a jegyvizsgálót.
Lázár János kiemelte: a MÁV-nál 53 ezer ember dolgozik alázattal és lelkiismeretesen minden nap, hogy az utasok biztonságban eljussanak egyik pontból a másik pontba.
Nagyon hálás vagyok nekik, és ezért is bánt, amikor támadják a MÁV-ot és a Volánt. Mert nem engem támadnak, hanem azt az 53 ezer embert, aki minden nap kiteszi a lelkét és dolgozik azért keményebben, hogy a szolgáltatás rendben legyen
– jelentette ki a miniszter.
A tárcavezető utalt arra a nagy port felvert esetre is, amikor úgy megverte egy utas a kalauzt, hogy mentőt kellett hozzá hívni. Mint mondta,
egyelőre nem terveznek kormányzati szintű biztonsági lépéseket, de a MÁV biztonsági szolgálata már javasolta nekik, hogy több járaton is legyen biztonsági ember,
aki felügyelni tudja ezeken a járatokon a biztonságot.
– Megfontolandó, de remélem, a világ nem ebbe az irányba halad – jegyezte meg Lázár János.