Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, valamint testi sértés és bűnpártolás miatt emeltek vádat két hajléktalan férfi ellen, akik egy társuk halálát okozták 2023 novemberében – közölte a Zala Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel. Jánky Judit tájékoztatása szerint a 32 éves büntetett előéletű férfi és 21 éves hajléktalan társa, valamint a sértett is annak a hajléktalanokból álló közösségnek a tagjai voltak, akik 2023 nyarán Zalaegerszeg egykori szennyvíztisztító telepén laktak.
Fahusánggal verték halálra társukat az italozó hajléktalanok
Az ügyészség vádat emelt a két elkövetővel szemben.

A két vádlott rendszeresen együtt italozott és herbálozott, így a gyilkosság napján is, amikor az idősebb férfi fenyegető hangnemben felszólította a szintén a telephelyre járó későbbi áldozatát, hogy vágjon fát a tüzeléshez, majd elhagyták az épületet. Amikor oda kis idő múlva visszatértek, a vádlott indulatosan szidalmazni, majd kézzel ütlegelni kezdte a férfit, amiért az nem tett eleget a felszólításának, majd a fiatalabb tettes is pofon ütötte.
A jelen lévő hajléktalan társaság tagjai hiába próbálták megnyugtatni az idősebb férfit, ő tovább folytatta a bántalmazást. Ököllel ütötte, rugdosta, majd egy méteres fahusánggal verte a már a földön fekvő férfit, akire rá is ugrott és megtaposta őt.
A megvert férfit a fiatalabb vádlott lefektette, majd a többiekkel együtt magukra hagyták. Közös italozás után, órákkal később tértek vissza, de miután látták, hogy az áldozat időközben meghalt, újra elhagyták a telepet, és tovább italoztak a városban.
További Belföld híreink
A társaságból négyen másnap délelőtt visszatértek a helyszínre, a holttestre egy matracot tettek, majd a két vádlott következő nap a közelben elásta társukat, az ásás nyomát a matraccal takarták le.
A letartóztatásban lévő idősebb férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emeltek vádat, szintén letartóztatott társának testi sértés és bűnpártolás miatt kell felelnie.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Fotó: Kurucz Árpád)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Telt ház + videó
Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

Bakondi György: Európában közbiztonsági válsághelyzet van
A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Kövér László: Ha háborúba rángatnak minket Oroszország ellen, mindent elveszíthetünk
Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

Új gazdasági tér nyílhat meg, Orbán Viktor felvázolta, mi lesz a teendő
A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Orbán Viktor: Telt ház + videó
Magyar Péter ennek nem fog tapsolni.

Bakondi György: Európában közbiztonsági válsághelyzet van
A kontinensen már a népesség biztonsága forog kockán – figyelmeztetett a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.

Kövér László: Ha háborúba rángatnak minket Oroszország ellen, mindent elveszíthetünk
Magyar Péter pártja feladná az ország szuverenitását.

Új gazdasági tér nyílhat meg, Orbán Viktor felvázolta, mi lesz a teendő
A miniszterelnök tájékoztatott: aki felkészült lesz, az tud leginkább teret foglalni majd.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!