– Dolgozik a Belügyminisztérium, nyomoznak, az események mutatják: amikor kell, akkor az állam a helyén van – jelezte ma reggeli rádióinterjújában Orbán Viktor a tegnapi bombariadók kapcsán. A miniszterelnök azt mondta, bizonytalanságot okoz, hogy nem csak Magyarországon történt ilyen bűncselekmény. Szerinte könnyen lehet, hogy ezt valamilyen nemzetközi központból irányították, oda pedig egyelőre a magyar szolgálatok keze nem ér el. Mint jelezte, azt a felhatalmazást kapták a szervek, hogy addig menjenek, amíg meg nem találják a forrást, ahonnan a fenyegetés származott.
Egy bolond százat csinál
Orbán Viktor elmondta: fel kell készülni arra, hogy a tegnapi fenyegetések után mások is fognak próbálkozni hasonlóval. – Ha egyszer egy ilyen megtörténik, akkor a következő napokban lesznek olyan esetek, amikor valaki kedvet kap az ilyenhez. Egy dolog, hogy fel kell deríteni, hogy mi történt, de fel kell készülni a további provokációkra – tette hozzá.