Lázár János: A MÁV nem az utasok ellen, hanem értük van

Komoly szemléletváltásról számolt be a miniszter a Kossuth rádióban.

2025. 01. 09. 8:16
Lázár János építési és közlekedési miniszter Fotó: Teknős Miklós
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A közmédia Jó reggelt Magyarország! című műsorában Lázár János építési és közlekedési miniszter többek között arról beszélt, szemléletváltást kell végrehajtani a magyar vasút esetében. A tárcavezető kiemelte, arra kell számítani, hogy az idei főszezonban is komoly haváriahelyzetek állhatnak majd elő, azonban fontos, hogy ezeket jól kezelje a MÁV-csoport. 

Lázár János kiemelte, személy szerint továbbra is elkötelezett a kötöttpályás közösségi közlekedés fejlesztése mellett, ugyanakkor kiemelte, 

továbbra is 3800 kilométernyi vasúti pályánk beteg, ezt még meg kell gyógyítani

A politikus a MÁV járműflottájával kapcsolatban elmondta, annak jó része továbbra is elavult, negyven-hatvan éves mozdonyokból és kocsikból áll, ezért a kormány kiemelt feladata, hogy ezt a problémát mihamarabb megoldja. Ugyanakkor Lázár szerint ehhez fel kell éleszteni a régi hagyományos magyar járműipart, és hazai vasúti kocsikat, illetve mozdonyokat kell vásárolnia a MÁV-csoportnak. 

Amint arról már korábban is beszámoltunk, az építési és közlekedési miniszter a tegnapi napon Közlekedésinfó néven egy hosszú sajtótájékoztatót tartott, amely során elmondta, 

A magyar tömegközlekedés az elmúlt 150 évben nem volt kitéve olyan támadásoknak, mint az elmúlt évben. Ehhez képest az állam által biztosított tömegközlekedés rekordokat döntött

 

A tárcavezető kiemelte, 

2024-ben elértük a lélektani határnak tekinthető évi egymilliárd utazást. – Ekkora utazásszámot még a pandémia előtt sem regisztráltunk, pedig a remény sokáig az volt, hogy a Covid előtti számokat elérjük. Nem egyszerűen elértük: meghaladtuk.

Az ingázók – az eddigi csúcsévnek tekintett – 2019-ben közel 5,5 millió bérletet váltottak, az ország- és vármegyebérletek bevezetésével ebben is rekordot döntöttek: 2023-ban 6,6 millió, 2024-ben 9,7 millió darab bérlet fogyott, pedig 2024 márciusától a 14 éven aluli diákok számára már ingyenes az utazás. A Magyar Energiahivatal előzetes adatai szerint a megtett utaskilométerek arányában az új, olcsó bérletek bevezetése óta 18 százalékos eltolódás megfigyelhető az autótól a vasút, a környezetkímélő autóbusz és a HÉV felé. Ez azt jelenti, hogy a közlekedésben a károsanyag-kibocsátás terén elért megtakarítás kétharmada a MÁV-csoportnak köszönhető, azon belül annak, hogy többen többet utaznak velünk, mint korábban.

Nekem fájó pont, és amiért ezt a lejárató kampányt személyesre veszem, az az 53 ezer ember, aki négymillió ember utazását levezényli 

– fogalmazott. Hangsúlyozta, megvédik a dolgozókat is, még ha azok a Kutyapárt táborába is tartoznak. Emlékeztetett arra, hogy a MÁV dolgozóival hároméves bérmegállapodást kötöttek, 28 százalékkal emelik a bérüket.

 

Lázár János bejelentette, hogy tíz miniszteri vállalást tesz. Ezek a következők:

  1. Bevezetik a késési biztosítást, ami ingyen megillet minden utast. Június elsejétől a busz vagy vasúti menetjegy árának felét visszafizetik, ha az adott járat legalább húsz percet késik. Aki a telefonos alkalmazásban vette a jegyét, automatikusan visszakapja az ott használt bankszámlájára, a többiek, tehát aki interneten, automatában vagy jegypénztárnál vette a jegyét, az pedig az úti céljához legközelebbi jegypénztárban érvényesítheti a késési biztosítást. Nem maradnak ki a havi bérletesek sem, az ő esetükben, ha az adott hónapban legalább öt alkalommal minimum húszperces késést szenvednek el, a következő bérletük árából – kérésükre – tízszázalékos kedvezményt adnak. A részletekről a vasúttársaság fog tájékoztatást adni a nyári főszezonhoz közeledve.
  2.  2026. január elsejére felújítják a MÁV-csoport összes pályaudvarán – tehát nemcsak a vasút-, hanem a buszállomásokon is – a WC-ket, mosdókat. A nagy forgalmú állomások mosdói várhatóan fizetősek lesznek, mert a tapasztalatok szerint csak így előzhető meg, hogy ezek a helyiségek olyanok is maradjanak, amilyenné a felújítás után váltak, a MÁV-csoport utasai azonban – applikációval vagy érvényes jeggyel, bérlettel – ingyenesen használhatják ezeket.
  3. Április elsejétől az InterCity-vonatokon az utazás teljes időtartama alatt takarítószemélyzet teljesít szolgálatot.
  4. A ciklus végéig összességében ezer darab új, korszerű autóbuszt szereznek be, ebből az első félezer darab még az idén megérkezik – tehát ötszáz új busz idén, ötszáz pedig jövőre. A közel hatezer darabos, fiatal és korszerű – autóbuszaink átlagéletkora jelenleg is tíz év alatt van –  járműből álló flottájával a MÁV-csoport autóbuszos márkája, a Volán garantáltan Európa egyik legnagyobb, nemzeti kézben lévő buszos szolgáltatója marad a következő években is.
  5.  Mind mozdonnyal, mind személykocsikkal, mind motorvonatokkal érdemben erősítik a vasúti közlekedést a következő két esztendőben. 2026 nyaráig minden második mozdonyunk korszerű lesz, azon belül az IC járatok közel kilencven százaléka korszerű, nagy teljesítményű mozdonnyal fog közlekedni. Ez az elmúlt harminc év legnagyobb mozdonyflotta-erősítése. Az idén 15 nagy teljesítményű dízel és negyven darab villanymozdonnyal, összességében tehát 55 korszerű mozdonnyal bővül a vasúti járműparkunk. Jövő év első félévében további 15 korszerű villanymozdony is érkezik.
  6.  Az év végéig felújítanak, és újra forgalomba helyeznek száz vasúti kocsit – nagyobbrészt IC minőségű kocsit –, amelyek jelenleg leginkább alkatrészhiány miatt tárolóvágányon állnak. Nagy részük már nyárig, a következő főszezonra újra szolgálatba fog állni.
  7.  Azzal, hogy a magyar állam a GySEV-ben nemrégiben meghatározó, többségi tulajdonrészt szerzett, Magyarországnak két állami vasúttársasága lett: a MÁV és GySEV. A tulajdonszerzés nem önmagáért való, hanem az utasokért csinálták: összeadják a MÁV és a GySEV erőforrásait, legyen szó járműről vagy pályaüzemeltetési képességről. A GySEV mostani, hazai szolgáltatási területét több mint a kétszeresére emelik, újabb négyszáz kilométernyi pályával toldják meg. Ezzel az Észak-Dunántúlon – Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyék, illetve Veszprém vármegye egy részén – a vasúti közlekedést a GySEV-re bízzák. Az itt felszabaduló MÁV-os járműveket átirányítják a keleti országrészekbe.
  8. Bevezetik a nyári erősítő buszjáratok rendszerét. Az idei szezonra megtízszerezik, azaz közel kétszáz darabra emelik azoknak az autóbuszoknak a számát, amelyek erősítő járatként tudják majd kísérni, baj esetén pedig helyettesíteni a legnépszerűbb nyári vonatjáratokat. Ezek a klimatizált, modern és kényelmes járművek a pályaudvaroknál fogják várni azokat az utasokat, akik a vonatokra nem férnek fel.
  9.  Klímagaranciát adnak a 2025-ös nyári szezonra. A jegyvásárlás során egyértelműen feltüntetik, garantálják, hogy az adott jármű rendelkezik-e klímával. Nem légjavító berendezéssel, ventilátorral vagy a meleg levegőt keringető-forgató rendszerrel: valódi, a negyvenfokos hőséggel is elbíró légkondicionáló berendezéssel. Amennyiben esetleg ilyen vonatot nem talál az utas az adott viszonylaton, garantálnak neki ugyanolyan feltételekkel modern, klímás erősítő buszjáratot.
  10. Új MÁV-alkalmazást indítanak MÁV+ néven. Az új applikáció 2025 áprilisában indul, első ütemben a bérletesek millióit szolgálja ki minden ehhez szükséges funkcióval. A képességei utána hétről hétre bővülnek újabb, a korábbi alkalmazásban megszokott vagy onnan hiányzó újabb szolgáltatással, például utastájékoztatási és ügyfélszolgálati funkciókkal is. Az új MÁV+ alkalmazásnak fontos funkciója lesz az – a helymeghatározásra épülő – késési biztosítás funkció, amelynek bekapcsolásával érvényesíthető lesz majd a húsz percet meghaladó késések után járó kártérítés igénye.

A miniszter jelezte azt is, hogy a parlament előtt van a közlekedési alkotmány, amely radikális változást hozhat bizonyos térségekben, ahol eddig nem volt biztosítva a közösségi közlekedés. Összesen ezer településen fognak bővülni a szolgáltatások.

A tegnapi napon a Nemzetközi Beruházási Bank arról tájékoztatott minket, hogy a hiteltárgyalások újabb szakaszba léptek

 – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy egymilliárd euró hitelt kíván felvenni a magyar állam vasútfejlesztésre.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.