A magyar szöcskeegeret választotta 2025-ben az év emlősének a Vadonleső program, amelyet az Agrárminisztérium és a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. működtet a Magyar Természettudományi Múzeum és a Fővárosi Állat- és Növénykert közreműködésével – adta hírül a Grassland. Mint írták, a magyar szöcskeegér (Sicista trizona) létezéséről az ezredforduló előtt még mit sem lehetett tudni, csupán annyi volt bizonyos, hogy élt Magyarországon egy különleges kisemlős, amely
bár nevében egér, de csak nagyon távoli rokonságot ápol a közönséges egerekkel.
Viselkedésében és életmódjában is egészen egyedi, például az egerektől eltérően valódi téli álmot alszik, évente csak egyszer szaporodik, és táplálékának jelentős részét képezik a rovarok. Ráadásul nagyon szelíd, kézben tartva nem harap, nem próbál elmenekülni.
Bagoly fogta szöcskeegér
Az egykor sokfelé előforduló, hátán hosszanti fekete csíkot viselő szöcskeegér (nem tévesztendő össze a hazánkban gyakori pirók erdeiegérrel) élőhelyeinek megszűnése miatt az elmúlt 150 évben egyre ritkábbá vált, olyannyira, hogy az utolsó példányt 1936-ban fogták meg a kutatók. Hetven éven át senki nem találkozott egyetlen élő példánnyal sem, és akár kipusztultnak is hihettük volna, ha nincsenek olyan „szakértők”, akik ez idő alatt is jó néhányat tudtak fogni belőle. Ezek a „szakértők” pedig nem voltak mások, mint a baglyok, az éjszaka rendíthetetlen „adatgyűjtői”, akik a szőröstül-bőröstül lenyelt zsákmány emészthetetlen (csont, szőr vagy toll) részeit kis köpetek formájában szétszórják pihenőhelyeik közelében. Ezekből gondos kutatói kezek összegyűjtenek évi néhány ezret és a bennük lévő csontokból meg tudják állapítani, hogy milyen „mintát” gyűjtöttek a baglyok táplálékszerzésük során.
Ilyen bagolyköpet-elemzésekből tudtuk, hogy a szöcskeegér továbbra is tagja a magyar faunának, éli rejtett életét, igaz, egyre kevesebb és kevesebb helyen.
Azt hitték, már kihalt, de szerencsére valahogy mégsem
A rejtőzködésnek végül 2006-ban lett vége, amikor magyar kutatók a Borsodi-Mezőségben több éves próbálkozás után végre befogtak egy élő példányt. A szenzációk sora azonban a megtalálással nem ért véget, mivel a következő évtized kitartó kutatásai, genetikai és morfológiai vizsgálatai azt igazolták, hogy a nálunk élő szöcskeegér nem azonos a keleti sztyeppéken elterjedt más rokon fajokkal, hanem teljesen különálló faj. Ezzel
nemcsak a tudományos, hanem a magyar neve is megváltozott, így már nem a csíkos szöcskeegér, hanem a sokkal találóbb magyar szöcskeegér névre hallgat.
A fajnak jelenleg mindössze két aprócska állományát ismerjük a világon, egyik a már említett Borsodi-Mezőségben él, a másik egy Kolozsvár melletti élőhelyen. Ráadásul a két állomány alfaji szinten eltér egymástól, ezért külön nevet is kaptak: az Erdélyi-medencében az erdélyi szöcskeegér honos. A kiemelt fajként szereplő szöcskeegér tehát igazi nemzeti kincs, a hungarikumok közé kívánkozik – közölték.
