„A koronavírus-járvány legfontosabb tanulsága, hogy mi, magyarok többre vagyunk képesek, mint amit mi saját magunkról gondolunk, és sokkal többre vagyunk képesek annál, mint amit mások kinéznek belőlünk” – írta a miniszterelnök a közösségi oldalán, majd kifejtette: – 2019 decemberében érkeztek az első információk, hogy Kínában valami rendkívüli történik. Hamarosan alig maradt olyan nyugat-európai ország, ahol ne veszítették volna naponta több százan életüket a koronavírus-járvány következtében.
Egy ismeretlen veszéllyel néztünk szembe, ezért a totális védekezés mellett döntöttünk. Rövidesen világszerte tombolt a fertőzés. Emberéleteket kellett megmenteni egy teljesen bizonytalan környezetben: egy olyan, addig ismeretlen kórokozóval álltunk szemben, amely ellen nem volt semmilyen védekezési lehetőségünk, nem volt rá gyógyszer. Emberéletekről volt szó, ezért a legrosszabb forgatókönyvre való felkészülést kértem. Nem engedhettük meg azt, hogy akár egy ember is azért haljon meg, mert nincs lélegeztetőgép, nem állnak rendelkezésre a szükséges eszközök.
Sok helyen fizikai közelharc volt, hogy melyik szállítmányt melyik repülőgépre rakják fel, ezért ki kellett küldeni a „fürkészeket és portyázókat”. Szijjártó miniszter úr hibátlan csapattal rendelkezett, és megszerzett mindent, amire szükség volt – tette hozzá.
Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban megjegyezte, fel kellett deríteni, hol vannak Kínában olyan gyártási kapacitások, amiről csak mi tudunk, olyan cégek, amelyeknek vannak légi szállító járművei. Izgalmas, de félelemmel és kételyekkel teli időszak volt, mert emberéleteket kellett megmenteni – fűzte hozzá.
Orbán Viktor megjegyezte:
„A 2021-es évben a magyarországi oltottsági adatok vezettek világszerte. Összesen 6,5 millió honfitársunk kapott koronavírus elleni védőoltást.”
Az orvosaink és az ápolóink tudták, hogy játszanak a halállal, játszanak az egészségükkel, de mégis napi 24 órában látták el a koronavírusos betegeket. Két éven át megállás nélkül a frontvonalban lenni, az egy nagyon komoly kihívás.
Amikor össze kell tartani, akkor minden magyarra számítunk, akkor minden magyarral törődünk. Határa ugyanis csak az országnak van, a nemzetnek nincs. Ezért folyamatos forródróton voltunk a határon túli magyarokkal is, hogy hol tudunk segíteni.
– A koronavírus-járvány által okozott válságban azt kellett bizonyítanunk, hogy a magyar állam hűséges a magyarokhoz. Védekezésnél jelen lenni, a bajban lévők mellett állni, az maga a hűség. És hogy mit adtunk a jövőnek? Sok-sok emberi életet. Nekünk minden élet számít! – írta a kormányfő a közösségi oldalán.