Célunk egy egészséges, zöld, fejlődő Budapest, ami minden budapestivel egyformán törődik külvárosban is, belvárosban is – jelentette ki közösségi oldalán Szentkirályi Alexandra. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője szerint ennek érdekében számos tényezőn változtatni kell. Mint kifejtette, rengetegen költöztek el a városból a minőségibb életért az elmúlt években.
Ezt a trendet vissza kellene fordítani, hiszen a többség napi szinten visszaközlekedik a városba. Például a nagy autós forgalom részben ennek a napi ingázásnak is köszönhető
– jelezte. Hangsúlyozta: a főváros a körútnál nem ér véget. Azt látja a budapestiekkel és a kerületi polgármesterekkel beszélgetve, hogy a balliberális politikusok a belvárosra fókuszálnak, mert innen várják a szavazatokat is.
Szentkirályiék meggyőződése, hogy nem lehet budapesti és budapesti között különbséget tenni.
Csökkenteni kell a lakhatási költségeket
– húzta alá. Mint kifejtette, a kormány tesz is ezért lépéseket: lesz diákváros-beruházás, van AirBnb-szabályozás, lesz munkáltatók által adható lakhatási kedvezmény, van otthonfelújításra is használható Szép-kártya.
– A fővárosnak volt öt éve, és annyira futotta, hogy egy elképesztően elrontott lakásügynökségbe ölték a budapestiek millióit, miközben alig pár lakást tudtak kiadni – emlékeztetett.
A politikus szerint a balliberális városvezetés nagyon szeret azzal hencegni, hogy ők rendkívül zöldek. – Azonban ha az ember megnézi, mi az, ami az elmúlt években történt, akkor azt látja, hogy néhány PR-akción kívül szinte semmi. Pedig az lenne ideális egy nagyvárosban, hogy minőségi zöldterületekhez jut a lakosság – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra.