Már nem keresik a folyóban a Skóciában eltűnt magyar ikerpárt

A lányok utolsó útját egy ponton a biztonsági kamera is rögzítette.

Forrás: Blikk2025. 01. 27. 6:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közel három hete veszett nyoma Huszti Elizának és Henriettának, akik már hat éve éltek és dolgoztak Skóciában, és akiknek az eltűnését továbbra sem kezeli bűnügyként a helyi rendőrség – tudta meg a Blikk, közölve, hogy a lányoknak költözési terveik is lehettek.

A lap értesülései szerint Henrietta és Eliza eltűnésük előtt ismerőseiknek arról beszéltek, megunták a várost és a munkájukat, emiatt nyitottak lennének a költözésre, ugyanakkor családjukat minderről nem tájékoztatták – erre utalt a Skóciai magyarok nevű csoport bejegyzésében egy tag az egyik közösségi oldalon, valamint szó volt róla ugyanerről a Reddit egyik fórumján is.

Már nem keresik őket a folyóparton

Ahogy a Magyar Nemzet beszámolt róla, az ikerpár utolsó útját egy ponton a biztonsági kamera is rögzítette. A testvérek átsétáltak a Victoria hídon, majd letértek egy jeges ösvényre a Dee folyó mentén.

A skót rendőrség a legfrissebb értesülések alapján viszont már nem keresi a lányokat sem a Dee folyó partján, illetve medrében, sem a tengeri torkolatánál. Ha az ikerpárt január 7-én baleset érte volna és beleesnek a vízbe, akkor a búvárok már megtalálták volna a maradványaikat, holmijaikat – írta a Blikk.

A bankkártyáikon nincs pénzmozgás, ugyanakkor ez nem jelent semmit, hiszen a vendéglátóiparban dolgoztak, így a rendszeresen begyűjtött borravalóból nyomtalanul költekezhetnek. Lakásra gyűjtöttek, szinte nem is nyúltak a számlájukra érkező pénzhez korábban sem.

Az elmúlt három hét során a rendőrök alaposan átvizsgálták a folyó lehetséges szakaszait, de nyomot nem találtak.

A rendőrség jelenleg a két lány telefonos híváslistáját, üzeneteit, levelezését elemzi, mégpedig három évre visszamenőleg, hátha találnak utalást arra, mit terveztek az abeerdeni tartózkodásuk után – írta a lap.

Borítókép: Huszti Eliza és Henrietta (Fotó: Szon.hu)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.