Drogokkal sefteltek: kábítószer-kereskedő banda bukott le Barcson – fotóval

Egy fiatalkorú lány is bűnrészes volt.

2025. 02. 12. 7:30
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség négy ember ellen, akik szervezetten terjesztettek kábítószert Barcson – derült ki a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményéből. A bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem mellett más bűncselekmények miatt is felelniük kell.

A főügyészség tájékoztatása szerint egy fiatalkorú lány 2022-ben költözött össze élettársával, aki kezdetben saját fogyasztásra, majd később eladásra is beszerzett kábítószereket. A férfi otthonában adagolta és csomagolta az illegális anyagokat, az átadásokban pedig a lány is részt vett.

Mivel a férfi nem rendelkezett jogosítvánnyal, két ismerőse fuvarozta a beszerző körutakra. 

Kapcsolatai révén különböző típusú drogokhoz jutott, így marihuánát, speedet és ecstasy tablettákat is árult. A hónapokon át tartó kereskedés milliós bevételt hozott számára.

A közlemény szerint a Barcsi Járásbíróságon benyújtott vádiratban az ügyészség fegyházbüntetést, közügyektől és járművezetéstől való eltiltást indítványozott a kereskedő és felnőttkorú társai számára, míg a fiatalkorú lánynak felfüggesztett szabadságvesztést javasoltak.

Borítókép: A képen a lefoglalt kábítószer-tartalmú tabletták láthatók (Forrás: Somogy Vármegyei Főügyészség)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.