A baloldal azt próbálja védeni, hogy ezt helyes volt elvenni, a vitába beszállt Brüsszel, ahol gazdasági előírásokat fogalmaznak meg, először ajánlásként, majd kötelező szabályok lesznek belőlük úgy, hogy a pénzügyi források megszerzésének előfeltételévé válnak.
Ilyen ajánlás a 13. havi nyugdíj eltörlése, Brüsszel az erre szánt pénzt spekulánsoknak és bankoknak adná át, kevesebb pénzt adnának az embereknek, és többet a pénzügyi befektetőknek, ez a politikájuk lényege. – A magyar kormány ennek ellenáll, a csatát eddig megnyertük, a 13. havi nyugdíj mostanában fog érkezni a nyugdíjasokhoz, használják egészséggel! – szögezte le a miniszterelnök.
A miniszterelnök elmondta, hogy a baloldal maradványként, nem trendi dologként tekint a falvakra, azonban a kormány lehetőségként tekint rájuk. A kistelepüléseknek jutó támogatások ezeknek a lehetőségeknek a kihasználását szolgálják.
A munkáshitelről szólva közölte, hogy már közel tízezren igényelték, így a tanuló fiatalok mellett a dolgozó fiatalok is hozzájutnak a kedvezményes hitel lehetőségéhez. Szerinte népszerűek az új támogatások, amik az idei év során indultak el.
– Ez van a kisvállalkozásoknál is, mivel ezrével érkeznek a jelentkezések a programokba – ismertette Orbán Viktor, emlékeztetve az idén elindult Demján Sándor-programra.
Trump leállította az USAID-ot, Sorosék még próbálkoznak
Az USAID-program leállításáról is beszélt Orbán Viktor. Elöljáróban rögzítette: készülnek arra, hogy az amerikaiakkal tekintélyes méretű gazdasági megállapodást kössenek.
A demokraták rombolták a gazdasági kapcsolatokat, amiket orvosolni kell, ezért alakul a nagy akcióterv.
Az is megtörtént, hogy a demokraták kormányzása idején a kínai befektetések mértéke megelőzte az amerikaiakét Magyarországon.
– A peepshow kedvelőknek óriási lehetőségek nyílnak, hiszen sosem látott titkok derülnek ki, mivel Donald Trump nyilvánosságra hozza, hogy az elmúlt években a demokrata kormányok kiknek adtak pénzt. Hullanak ki a csontvázak az előző demokrata kormányzat szekrényéből, a liberális-globális elit az amerikaiakkal akarta finanszírozni a céljait az egész világon, amit segélynek állítottak be, de politikai eszközként használták – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!