Egyéves lett a Pannónia-ösztöndíjprogram, amelynek elindítását korábban is tervezték, és kiegészítőnek szánták az Erasmus mellé, jelenleg pedig kiváltja azt – ismertette Varga-Bajusz Veronika.
A programban jelenleg a modellváltó egyetemek oktatói, diákjai, kutatói részesülhetnek. A program lehetőséget biztosít arra, hogy támogatott keretek között tanuljanak, kutassanak, oktassanak vagy szakmai gyakorlatot teljesítsenek külföldön – közölte az államtitkár. Varga-Bajusz Veronika elmondta: lehetővé tették a részvételt szakmai konferenciákon, hogy segítsék a kutatók, oktatók közötti kapcsolatépítést.
Az államtitkár hangsúlyozta: az ösztöndíjprogramot az egyetemisták igényeire szabták, vele kinyílt a világ a fiatalok előtt; tanulhatnak akár az Egyesült Államokban, akár Szingapúrban. Elmondta:
az első év összegzése azt mutatja, hogy az Antarktiszon kívül valamennyi kontinensre jutott pannóniás diák.
Fontosnak nevezte a programban a teljes kreditelismerést, azaz azt, hogy a kinti tanulmányi eredményeket ugyanúgy beszámítják, mintha itthon tanult volna a diák. Az Erasmusnál ez féléves csúszással működik.