Előkészítő ülést tartott csütörtökön az Encsi Járásbíróság annak a két férfinak az ügyében, akiket a a jeladós svájci farkas kilövésével vádolnak. A Boon.hu szerint az ügyészség
az egyik férfit természetkárosítással, lőfegyverrel visszaéléssel, kiskorú veszélyeztetésével, valamint rongálással vádolta meg.
Rá két év börtönbüntetést kértek, társát pedig egy év elzárással büntették volna. A vádlottak azonban ezt nem fogadták el, vallomást sem tettek, így a büntetőper rendes eljárásban, vagyis tárgyalással folytatódik majd.

Emlékezetes, hogy 2023. április 12-én kilőttek egy svájci jeladóval ellátott szürke farkast, amely fél Európát bejárva hazánkon vágott keresztül és ért Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe. Az M237-es számú svájci jeladós farkas útját rengetegen követték nyomon világszerte, Hidasnémeti környékén azonban váratlan dolog történt, a jeladó szerint ugyanis az állat nagy sebességgel közlekedett egy főúton, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy valami történt vele.
Két nap múlva búvárok hozták fel a Hernádból a jeladós nyakörvet,
amelyet levágtak az állatról és a folyóba dobtak. A tetem – bár speciális, erre kiképzett kutyákkal is keresték – soha nem került elő.
Az ügyészség szerint a farkast az egyik férfi kilencéves fia lőtte ki. A férfiak, akiket korábban letartóztatott a bíróság, most szabadlábon védekezhetnek.