„Annyira elkeserítő ez. Karácsony Gergely frakciója a pride betiltása miatt most azt javasolja a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, hogy a Kolosy téri Sarlós Boldogasszony-plébániatemplom díszvilágítása szivárványszínű legyen” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője kiemelte,
természetesen messzemenőkig elítélem és a demokratikus alapértékekkel ellentétesnek tartom a gyülekezési jog korlátozására hozott parlamenti döntést […], de tényleg ez volna a helyes válasz?
Kivilágítani egy 269 éve épült római katolikus templomot szivárványszínűre? Tényleg a vallásukat gyakorló, templomba járó budapestieken kell kitölteni a dühét a városvezetésnek a pride miatt? Előrevisz ez?
– sorolta a kérdéseit Vitézy. A frakcióvezető hozzátette, véleménye szerint
a módosító javaslat semmi más, mint provokáció.
„Kérem Karácsony Gergelyt, vonja vissza a Párbeszéd-frakció javaslatát, ne csináljon a Fővárosi Közgyűlésből totális pártpolitikai csatateret” – jelentette ki a politikus.
A II. kerületi balliberális polgármester is kiakadt
A templom kivilágításának ügyével kapcsolatban megszólalt a II. kerület baloldali polgármestere is, aki elmondta,
szörnyű látni, hogy a Fővárosi Közgyűlés képviselőinek a pártpolitikai csatározások mellett még arra is jut idejük, hogy egy II. kerületi templomot 65-70 millió forintos költséggel milyen színűre világítsanak ki.
Amint arról már a lapunk is beszámolt, Barabás Richárd, a Párbeszéd–Zöldek fővárosi politikusának arra a módosító indítványára reagált, amely szerint szivárványszínű díszkivilágítást biztosítana az Újlaki Sarlós Boldogasszony-plébániának.
A Karácsony Gergely főpolgármester párttársának indoklása szerint a szivárvány a Biblia egyik legősibb és legszentebb jelképe, amely Isten és az emberiség közötti szövetséget hirdeti. Egy templom szivárványszínű kivilágítása tehát nem politikai gesztus, hanem a teológiailag is helyes és méltó kifejeződése az evangéliumi üzenetnek: Isten szeretete mindenkié.