– A baloldali többségű fővárosi közgyűlésben egy olyan Tisza párti hajólobbista is ül, akiről a saját szövetségese, Karácsony Gergely is azt mondta, hogy a fővárosi önkormányzat érdekei ellenében tevékenykedett és aki az elmúlt években maga is érintett volt hajókartellezési ügyben. Mivel a hajólobbi szűk, zárt kört alkot, sürgető tisztázni, hogy Ordas Eszter, a Tisza fővárosi frakcióvezetője mit tud arról a bűncselekménygyanús tenderről, amelyet a Magyar Kikötőfejlesztő és Hajózási Üzemeltető Zrt. nyert el a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV) hajóinak üzemeltetésére – jelentette ki lapunknak Radics Béla, a Fidesz fővárosi képviselője, hozzátéve: „Úgy tűnik, átúszott a Tiszáról a Dunára az ordas nagy hajómutyi”.

Ügyészi megrovás
Mint arról beszámoltunk, nemrégiben zárult le a rendőrségi nyomozás a kérdéses tender ügyében, amelynek győztese rendkívüli előnyhöz jutott: 2021-ben három plusz három év időtartamra elnyerte a jogot a BKV hajói és kikötője üzemeltetésére, amelyek összértéke akkor összesen 5,1 milliárd forint volt.
A lapunk birtokába került ügyészségi határozat szerint a Magyar Kikötő Zrt. valótlan tartalmú referencianyilatkozatot és referenciaigazolást nyújtott be a közbeszerzési eljárás során.
Az is kiderült, hogy a hamis referenciát adó Silverline Kft.-nek nem volt megfelelő, az eljárás során megkövetelt engedélye. A Silverline ügyvezetője – aki korábban a Magyar Kikötő Zrt. vezérigazgatója volt – pedig ügyészi megrovásban részesült.