„Az információs vonal amolyan gyorsítósávként segít, ha valamilyen kérdésben elakadunk: legyen szó a családtámogatásokról, az adókedvezményekről vagy más, a családok életét érintő helyzetről” – tájékoztatta lapunkat Kardosné Gyurkó Katalin miniszteri biztos, aki kiemelte: a Családjainkért Alapítvány a Kulturális és Innovációs Minisztériummal közösen hívta életre az információs vonalat, amely
minden nap, hétfőtől vasárnapig, reggel nyolctól este hat óráig a rendelkezésre áll a 06-1-795-5511-es telefonszámon.
A miniszteri biztos emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010 óta folyamatosan bővítette a családtámogatások körét, mára már több mint harmincféle ilyen forrás érhető el. Tavaly, illetve az idei évben pedig számos olyan intézkedést jelentett be a kormány, amelyekről a társadalomnak rengeteg kérdése van, de az emberek nem mindig tudják, hogyan és hol kaphatnak gyors, hiteles válaszokat.
„Szerettük volna, hogy legyen egy hely, egy információs vonal, ahol nem mesterséges intelligencia van a vonal másik végén, hanem valódi emberek, akik közérthetően, közvetlenül válaszolnak minden felmerülő kérdésre: így született meg az információs vonal ötlete” – idézte fel a miniszteri biztos, aki arról is beszélt, mindössze egy hónapja hívható telefonon ez az ingyenes szolgáltatás, de már most nagy sikere van. Az infóvonal mindennap hétfőtől vasárnapig, reggel nyolc órától este hatig működik a 06-1/795-5511-es telefonszámon. A miniszteri biztos az eddigi jelentkezőkről elmondta:
volt, aki adományozni szeretett volna, és ebben kért segítséget, mások a családi adókedvezményről vagy az szja-mentesség részletszabályairól érdeklődtek, de volt, aki valamilyen más, nehéz élethelyzet miatt telefonált.
Hozzátette: a vonal másik végén szolgálatot teljesítő kollégák leginkább a családpolitikai intézkedésekről tudnak azonnali tájékoztatást adni, de ha más kérdésben keresik őket, attól sem hátrálnak meg. Előbb utánajárnak, majd visszahívják a pontos válasszal a kérdezőt.
„Egy idős hölgy például nemrégiben a lakásfelújítási támogatás kapcsán arról érdeklődött, hogy jogosult-e rá, ha már gyermekei a tulajdonosok, ő pedig, mint haszonélvező él az ingatlanban. Természetesen ő is választ kapott a kérdéseire” – említett meg egy jellemző példát a segítségkérések közül Kardosné Gyurkó Katalin.
Megjegyezte, bármikor adódhat olyan élethelyzet, amikor valaki úgy érzi, vannak kérdései, csak épp nem tudja, kinek is tehetné fel, ezért megállapodást kötöttek az Egyszülős Központtal is, és több más civil szervezettel is kapcsolatban állnak.
„Egy családon belüli krízis esetén, vagy egy válással kapcsolatos kérdés esetén is rendelkezésre állnak az információs vonal munkatársai, akik a kérdéseket továbbítják az ebben kompetens szervezet szakembereinek, hogy minél előbb megoldást találjanak a felmerülő problémákra” – közölte a miniszteri biztos.