A 34 éves német állampolgárságú nő az élettársával és kiskorú gyermekével 2021 októberében költözött Németországból Magyarországra. A férfi időszakosan Ausztriában dolgozott, korábbi életközössége a gyanúsítottal megromlott. A nő ebben az időszakban a kisfiút rendszeresen felügyelet nélkül hagyva különböző környékbeli szórakozóhelyeken italozott.
Kiderült, hogyan gyilkolták meg a berekfürdői kisfiút
Elrendelte a bíróság szerdán a holtan talált berekfürdői kisfiú német állampolgárságú anyjának letartóztatását – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség az MTI-vel.

A gyanúsított vasárnap egészen délutánig szintén alkoholt fogyasztott több sörözőben is, majd hazatért, és este
a légutak idegen tárggyal történő elzárásával megfojtotta 11 éves gyerekét, holttestét a melléképületbe vitte, majd öngyilkosságot kísérelt meg.
A nőre az élettársa talált rá aznap este, amikor hazaért Ausztriából, és azonnal értesítette a mentőszolgálatot. A gyermekre másnap reggel szintén ő talált rá a melléképületben. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség minősített emberölés miatt indítványozta a nő letartóztatását, amelyet a bíróság szerdán elrendelt. A Szoljonnak fotói és videója is van arról, hogy a pszichiátriáról szállították a nőt a bíróságra.
További Belföld híreink
A tragikus berekfürdői esetről korábban a Magyar Nemzet is beszámolt. A szomszédok arra gyanakodtak, hogy a gyermeket az édesanyja agyonverte, később már arról szóltak a hírek, hogy a kisfiút halálra éheztethették.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A honvédelmi miniszter is posztolt a Védelmi Tanács üléséről, Magyar Péter a katonákon viccelődött
A honvédelmi miniszter szerint, miközben a kormány a magyar emberek biztonságáért dolgozik, addig Magyar Péter a katonákon viccelődik.

Orbán Viktor: Magyarország békéjét és biztonságát meg fogjuk őrizni!
A miniszterelnök a Védelmi Tanács ülése után információkat osztott meg a nyilvánossággal.

Menczer Tamás: Ennyi szeretettel nem is lehet már mit kezdeni
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója Magyar Péter szeretetnyelvét mutatta be.

A marihuána még több bajt okozhat, mint eddig hitték
Nagy mértékben növeli egyes krónikus betegségek kialakulásának az esélyét.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Orbán Viktor: Összeült a Védelmi Tanács az iráni helyzet miatt

Klopp kimondta, amit a Liverpool-szurkolók hallani akartak

Újabb szerelem a láthatáron – Összejött a Házasság első látásra két sztárja?

Drámai a helyzet az adriai tengerparton pusztító tűzvész miatt Horvátországban

Így még senki sem házasodott: Jeff Bezos esküvője átlép minden határt

Rámutatott a szakértő: olyan információk derültek ki az iráni csapásról, ami mindent megváltoztathat

Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?

Autós nyaraláshoz szükséged lehet erre az eszközre, csak a Lidlben kapod meg 20 ezer alatt

Műholdfelvételeken is látható a Fordót ért hatalmas támadás

Az iráni parlament megszavazta a Hormuzi-szoros lezárását

Újabb európai topcsapat égett meg a klubvilágbajnokságon

Vinícius Júnior törölte a Real Madridot a közösségi oldalán, a távozását követelik!
Címoldalról ajánljuk