Vádat emelt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, akinek a nevelt lányától két gyermeke is született. A lány anyját kiskorú veszélyeztetésével vádolja az ügyészség.
Két gyermeket nemzett a nevelt lányának a beregi férfi, az édesanyja egy szót sem szólt
Nem is tett semmit, hogy megakadályozza.

A vádirati tányállás szerint a vádlottak 2010-ben létesítettek élettársi kapcsolatot, és két, a nő előző kapcsolatából született, valamint két saját gyermekkel éltek egy beregi kistelepülésen, szerény körülmények között. Megélhetésüket elsősorban a kiskorú gyermekek után járó családtámogatásokból fedezték.
A férfi a tizennegyedik életévét be nem töltött nevelt lányát erőszakkal, bántalmazásokkal, illetve az ő és családtagjai megölésével való fenyegetéssel heti rendszerességgel szexuális cselekményekre kényszerítette a családi házban, illetve annak udvarán.
A kiskorú sértett 2020-ban egy kisfiúnak, 2022-ben pedig egy kislánynak adott életet, akiket a vádlott nem ismert el sajátjának, azonban a családon belül apjukként viselkedett.
További Belföld híreink
A kislány anyja tisztában volt a szexuális erőszakkal, ennek ellenére azt nem akadályozta meg, illetve semmit sem tett annak érdekében, hogy az megszűnjön. A kislány a terhességét jelezte az édesanyjának, aki a férfivel együtt rábeszélte arra, hogy a gyermekeket szülje meg, és az egészségügyi ellátása során az apa kilétét tagadja le.
A vádlottak rendszeresen fogyasztottak bódító hatású szereket, mely miatt agresszívan viselkedtek, gyermekeik gondozását, ellátását elmulasztották. A terhes sértettnek kellett a háztartást vezetni: mosott, főzött, takarított és a kisebb testvéreire vigyázott. A nagyobb fiúnak pedig engedték, hogy a szomszédoknál fizikai munkát végezzen, és az ezért kapott fizetését, illetve a településen kéregetéssel megszerzett élelmiszert nekik átadja.
További Belföld híreink
A főügyészség a férfit szexuális erőszak minősített esetével, kiskorú veszélyeztetésével, valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja, a nőnek pedig kiskorú veszélyeztetése miatt kell felelnie. Beismerésük esetén az ügyészség mértékes indítványa a férfivel szemben 12 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás, a nővel szemben pedig két év börtönbüntetés és két év közügyektől eltiltás azzal, hogy a törvényszék mindkét vádlottat tiltsa el bármely olyan foglalkozástól, ahol gyermekekkel kerülnének kapcsolatba.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rétvári Bence: A mindennapok problémainak megoldásán dolgozunk!
A kormányülésről jelentkezett az államtitkár.

Érdemes figyelni: most az MVM nevét használva próbálkoznak az adathalászok
A csalók az ügyfelek bankkártya- és személyes adatait igyekeznek megszerezni.

Pikk Bayerrel és Ambrózyval – Genf és Mao között félúton + videó
Semmitmondó, ócska lózungok 2035-ig – egyszerűen így értékelte Magyar Péter tíz pontból álló programját Bayer Zsolt, amelyet Szent István-programnak nevezett el a Tisza-vezér.

Erdő Péter a békéért meghirdetett böjti és imanaphoz való csatlakozásra hív
A békéért és az igazságosságért.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rétvári Bence: A mindennapok problémainak megoldásán dolgozunk!
A kormányülésről jelentkezett az államtitkár.

Érdemes figyelni: most az MVM nevét használva próbálkoznak az adathalászok
A csalók az ügyfelek bankkártya- és személyes adatait igyekeznek megszerezni.

Pikk Bayerrel és Ambrózyval – Genf és Mao között félúton + videó
Semmitmondó, ócska lózungok 2035-ig – egyszerűen így értékelte Magyar Péter tíz pontból álló programját Bayer Zsolt, amelyet Szent István-programnak nevezett el a Tisza-vezér.

Erdő Péter a békéért meghirdetett böjti és imanaphoz való csatlakozásra hív
A békéért és az igazságosságért.