Súlyos hibát követnek el a TASZ vezetői, amikor bírálják a magyar kormány drogellenes intézkedéseit és a legalizáció útjára lépő Amerikával, illetve Nyugat-Európával példálóznak – hívta fel a figyelmet Téglásy Kristóf, a Drogkutató Intéztet stratégiai igazgatója. A TASZ érvként éppen azt az USA-t hozta fel példának, ahol annyira elszabadult a drogfogyasztás, hogy a fentanil nevű szer mára vezető halálokká vált.
Kardos Tamás, a TASZ drogpolitikai vezetője szerint az Egyesült Államok kihátrált a zéró tolerancia, vagyis a „drogellenes háború” politikájából, és a legalizáció felé mozdul el. Ennek meg is lett az eredménye, mivel a használatot engedő amerikai államokban 20 százalékkal gyakrabban használnak cannabist, mint azokban az államokban, ahol tiltott a használata.
Oregon államban öt évvel ezelőtt törvényesítették a „kemény drogokat”, melynek következtében egy év múlva ötödével nőtt a halálos kimenetelű túladagolások száma az előző évihez képest.
Beköszöntött a drogapokalipszis
A DKI stratégiai igazgatója hangsúlyozta: az Egyesült Államok azon részein, ahol a drogliberalizációs lobbi célba ért, valóságos drogapokalipszis köszöntött be, olyan társadalmi pusztítás, ami családokat tett tönkre. Az amerikai állampolgárok az életükkel és az egészségükkel fizették meg ennek az árát, a közbiztonság rohamosan romlásnak indult, a drogkereskedők pedig meggazdagodtak.
Nem csoda az sem, hogy még a balliberális New York Times is a legalizáció ellen kezdett el érvelni. Az USA-ban rájöttek arra, hogy ez az út nem járható, ezért Donald Trump elnök háborút hirdetett a drogokkal szemben, csakúgy, mint a magyar kormány
– magyarázta.
Támad a TASZ, csak nem mond igazat
Kardos szerint az ENSZ több mint egy évtizede a dekriminalizáció felé való elmozdulást sürgeti, ami egész egyszerűen nem igaz. Hogy a különféle ENSZ-rendezvények előszobáiban nyüzsgő drogpárti aktivisták ezt nyilatkozzák, attól még nem fog az ENSZ hivatalos álláspontjává válni. A szikár valóság az, hogy mind az ENSZ, mind az EU a drogok teljes tiltását tartja üdvözítőnek kereskedelem, terjesztés és előállítás terén – fogalmazott Téglásy Kristóf.