A történelmi Magyarország 4166 kilométeres határkerületét szimbolizáló 4166 méter hosszú, nemzetiszín szalagból készített kokárdákat osztanak előadóművészek pénteken Budapesten, valamint vidéki és külhoni városokban március 15-e alkalmából – erről Fülöp Péter, a kaposvári Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, a Magyar Teátrumi Társaság titkára beszélt pénteken Budapesten.
Előadóművészek osztják a kokárdát országszerte
A történelmi Magyarország határait is szimbolizálják a fiatalok által készített kokárdák.

A Déli pályaudvaron, ahol a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ szervezésében osztottak kokárdát a Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékei, Fülöp Péter elmondta: a Kulturális és Innovációs Minisztérium március 15-re készülve indította el azt a programot, amelynek során a történelmi Magyarország 4166 kilométeres határkerületét szimbolizáló 4166 méter hosszú nemzetiszín szalagból készítettek kokárdát a Nemzeti Művelődési Intézet Szakkör programjának résztvevői.
Több ezer fiatal több ezer kokárdát készített az elmúlt hetekben
– emelte ki.
További Belföld híreink
Mint mondta, a kulturális intézmények összefogásával, előadóművészek részvételével pénteken Budapest három nagy pályaudvarán, valamint az ország különböző pontjain és a Kárpát-medence egyes régióiban ajándékozzák a járókelőknek a kézzel varrt nemzeti színű kokárdákat.
Összetartozásunkat, magyarságunk megélését szimbolizálja a kokárda, a nemzetiszín szalag kitűzése. Abban bízunk, hogy a mai napon a pályaudvarokról szinte minden honfitársunkhoz eljut a nemzeti színű kokárda
– mondta Fülöp Péter.
Borítókép: A Baross Imre Artista- és Előadó-művészeti Akadémia növendékei a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ szervezésében tartott kokárdaosztáson a Déli pályaudvaron 2025. március 14-én. A történelmi Magyarország 4166 kilométeres határkerületét szimbolizáló 4166 méter hosszú nemzetiszín szalagból készített kokárdákat osztanak előadóművészek Budapesten, valamint vidéki és külhoni városokban a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából. (Fotó: MTI/Soós Lajos)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egyre több felmérés igazolja, hogy meggyőzően vezet a Fidesz
A miniszterelnök célkitűzése reális – mutatott rá Deák Dániel.

Ukrajna tudatosan fenyegeti a magyar energiabiztonságot – kövesse nálunk élőben! + videó
A Tisza Párt előre tudott a Barátság kőolajvezeték leállításáról – mondta a Magyar Nemzetnek Gulyás Gergely a kormányinfón.

Rejtély, hová tűnt Bódis Kriszta alapítványánál több mint egymilliárd forint
Újabb részletek derültek ki a homályos ügyről.

Kettős front nyílt: Kijevből külső, Magyar Péter képében belső támadást indítottak Magyarország ellen + videó
Brüsszelben minden eszközt bevetnek, hogy a nemzeti kormányt leváltsák – mutatott rá Bende Balázs az Igazság órájában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Egyre több felmérés igazolja, hogy meggyőzően vezet a Fidesz
A miniszterelnök célkitűzése reális – mutatott rá Deák Dániel.

Ukrajna tudatosan fenyegeti a magyar energiabiztonságot – kövesse nálunk élőben! + videó
A Tisza Párt előre tudott a Barátság kőolajvezeték leállításáról – mondta a Magyar Nemzetnek Gulyás Gergely a kormányinfón.

Rejtély, hová tűnt Bódis Kriszta alapítványánál több mint egymilliárd forint
Újabb részletek derültek ki a homályos ügyről.

Kettős front nyílt: Kijevből külső, Magyar Péter képében belső támadást indítottak Magyarország ellen + videó
Brüsszelben minden eszközt bevetnek, hogy a nemzeti kormányt leváltsák – mutatott rá Bende Balázs az Igazság órájában.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!