Magyar Teátrumi Társaság: A művészet nem válhat a gyűlöletkeltés eszközévé
Közleményt adott ki a szervezet.
Közleményt adott ki a szervezet.

Színházat vegyenek! címmel konferenciát rendeznek a Nemzeti Színházban.

A történelmi Magyarország határait is szimbolizálják a fiatalok által készített kokárdák.

Azokat ismerték el, akik a színfalak mögött dolgoznak.

Rangos nemzetközi konferencia-beszélgetést tartottak a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón.

Százhét előadással jelentkeztek a szemlére, a független színházakra pedig a Kritikusok Céhe tehet javaslatot.

Január 27-28-án már kilencedik alkalommal rendezik meg a szemlét a Nemzeti Színházban.

Az őszi közgyűlésen szó esett az Országos Színházi Találkozó megszervezéséről is.

A Katona József Színház nagyvonalú gesztust tett Gyurcsány pártjának embereivel: harmincszázalékos kedvezménnyel vehet jegyeket, aki a Demokratikus Koalíció tagja.

Tizenegyedik alkalommal érkezik Tusnádfürdőre a Magyar Teátrumi Társaság színházi sátra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már többször elszólták magukat a Tisza Párt szakértői, hogy megszorításokra készülnek.

Megszólalt a rendőrség.

Ruszin-Szendi Romulusz hiába próbálja bagatellizálni a háborús veszélyt.

Felkészült a bejelentésekre a Budapest Közút.

Ciprus elnökségével új fejezet nyílt.

Az ukrán elnök Trumpnál is benyújtja a számlát.

Politikai fegyver vagy végső megoldás?

Koltai János 91 éves volt.

A nemrég felfedezett C/2025 R3 potenciálisan az év leglátványosabb égi jelenségének ígérkezik.

Még nem túl kiforrott az önvezető technológiájuk, átmennek friss betonon, motoron, kátyún egyaránt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.