Már több napja fenn volt az Európai Parlament hivatalos felületein az a brüsszelita dokumentum, amely alapján Ukrajnának további fegyvereket akarnak küldeni, Magyarországot pedig megbüntetnék azért, mert élni mert vétójogával. Az indítvány egyik előterjesztője a Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, aki hétfős frakciójával az Európai Néppárt (EPP) tagja. A Bennfentes cikkében rámutat, hogy szerda délelőtt, mielőtt a háborúpárti indítványt szavazásra bocsátották volna, Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő hozta nyilvánosságra, hogy annak előterjesztői között Magyar Péter is szerepel.
A fideszes politikus ezzel lebuktatta Magyar Pétert, hogy kezdeményezője volt egy brutális brüsszeli javaslatnak, amely továbbra is pénzelné az ukrajnai öldöklést. Magyar Péter ettől bepánikolt, és hazudozni, hárítani kezdett. A portál összefoglalójából kiderül, hogy a Tisza Párt elnöke előbb tagadott, majd azt kezdte el hajtogatni, hogy csak tévedésből került oda a neve az előterjesztők közé.
Később még tovább ment, arról kezdett beszélni, hogy a nevét egyenesen odahamisította valaki, valószínűleg egy fideszes politikus, de ha nem, akkor is valaki, akit a fideszesek bujtottak fel erre.
A Bennfentes szerint ebből semmi sem igaz, a parlamenti képviselőket nem lehet csak úgy előterjesztőként odahamisítani háborúpárti kezdeményezésekhez.
Ezzel együtt a Néppárt és az Európai Parlament minden erővel mentené Magyart: az ukrajnai öldöklést támogató digitális dokumentumokból mindenhonnan letakarították Magyar nevét, az internet azonban nem felejt, és a portál össze is gyűjtötte, hogy milyen digitális nyomai maradtak annak, hogy Magyar is kezdeményezője volt a háborúpárti dokumentumnak.
Az idézett állásfoglalás egyébként nemcsak azt tartalmazza, hogy Ukrajnába még több fegyvert kell szállítani, hanem Magyarországgal szembeni bosszúhadjáratot is előrevetít.
– Magyar Péter tehát kezdeményezője volt egy brüsszeli, háborús dokumentumnak, amely továbbra is pénzelni akarja az öldöklést, és ahhoz is a nevét adta, hogy Brüsszel büntesse meg Magyarországot, és a vétók miatt kerülje meg a döntéshozatalban – vonta le a következtetést a portál.