A 2025. február elején nyilvánossá vált friss képviselői vagyonnyilatkozatok alapján Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője jelenleg is az illegálisan átalakított II. kerületi villában lakik családjával. A kérdés, hogy még meddig? Tavaly ugyanis a kormányhivatal bontásra ítélte az épületet, amely ellen Tordai azonnali jogvédelmet kért és kapott, ügyét ugyanis peres útra terelte. A Magyar Nemzet kedden kérdésekkel fordult a Fővárosi Kormányhivatalhoz, hogy megtudjuk, hogyan állnak ezek az ügyek. Azt is megkérdeztük, hogy továbbra is fennáll-e az azonnali jogvédelem, illetve általánosságban, hogy az elmúlt hetekben történt-e bármilyen fejlemény az ügyben. Amennyiben válasz érkezik, cikkünket frissitjük.

Illegális visszabontás
A botrányt 2022-ben robbantotta ki a Metropol, amikor megírta:
Tordai Bence 2016-ban vásárolt egy II. kerületi telket, amelyen egy műemléki védettséget élvező parasztház volt.
Tordai ezt az épületet elbontatta, az építkezést pedig úgy állította be, mintha csupán átalakítás, felújítás történt volna. Erre a trükkre azért lehetett szükség, mivel a szigorú előírások miatt nem kaphatott építési engedélyt az új épületre.
Azt még laikus szemmel is meg lehet állapítani, hogy az újonnan felhúzott épület semmilyen vonásában nem emlékeztet a régire.

A Metropol felvetette: elképzelhető, hogy a II. kerület baloldali vezetése is szerepet játszott a mutyiban, ugyanis Tordai élettársa, Csillag Rita korábban a II. kerületi önkormányzatnál dolgozott: két éven át volt a kerület városfejlesztési bizottságának a tagja, amiért javadalmazást, távozásakor pedig egymillió forintos jutalmat is kapott.
Őrsi Gergely polgármester azonban elítélte Tordai tettét, és próbált elhatárolódni az ügytől.
Szankció
A Fővárosi Kormányhivatal még 2022-ben vizsgálatot indított az ügyben, és hamarosan kiderült, valóban szabálytalan építkezés történt. Az már az ügy nyilvánosságra kerülése után nem sokkal felvetődött, hogy a botrány vége akár az is lehet:
Tordainak akár részben vagy egész el kell bontatnia a szabálytalanul építetett házat. – A jogszabály értelmében az épület szabályossá tétele érdekében szükséges munkálatok elvégzését rendelheti el az építési hatóság kötelezettségként, vagy, ha az építmény fennmaradása nem engedélyezhető, a szóban forgó épület lebontásáról is dönthet az említett hatóság – jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője az Origónak nyilatkozva 2023-ban.
A bíróság előtt
A villabotrány kapcsán több per is elindult: Tordai megtámadta például a kormányhivatal azon határozatát, amellyel elutasították, hogy hatósági bizonyítványt adjanak ki az ingatlanra. Az indoklás szerint azért tagadták meg ezt, mert a párbeszédes politikus egyszerű bejelentés alapján történt építkezése jogellenes és szabálytalan volt. A döntést a Fővárosi Törvényszék és a Kúria is helybenhagyta.
2024 novemberében a kormányhivatal úgy döntött, hogy a jogellenes építkezés miatt arra kötelezi a képviselőt: hat hónapon belül bontsa el a szabálytalanul épített ingatlant. Tordai erre válaszul kért azonnali jogsegélyt a bíróságtól, vagyis egyelőre nem kezdődtek meg a bontási munkálatok.
Kérdés, hogy ez meddig lehet így. Az ügyben Tordait a börtönbizniszen meggazdagodott ügyvéd, Magyar György képviseli.