A járvány kitörésekor még az jelentette a kormánynak a legnagyobb kihívást, hogy mennyi munkahelyet sikerül megmenteni. Hirtelen megnövekedtek az energiaárak, ami az infláció emelkedéséhez vezetett. Ezekkel együtt a kiadások ugrásszerű emelkedése jelentette a legnagyobb problémát.
A kialakult kedvezőtlen viszonyok ellenére Magyarországon a foglalkoztatottak aránya – ami meghaladta a 81 százalékot – az egyik legmagasabb az Európai Unióban. A válságok ellenére is egymillióval többen dolgoznak 2010-hez képest, a foglalkoztatottak arányának belföldi emelkedése a régiós összevetésben is kiemelkedő.
Gulyás Gergely szerint a beruházástámogató politikának köszönhetően a munkahelyek stabilak, ahogy a munkaerőpiac is. Napjainkban nem a munkanélküliség, hanem a munkaerőhiány okozhat nehézségeket.
A kormány céljai egyértelműek: ki kell terjeszteni a családtámogatási rendszert és támogatni kell a kis- és közepes vállalkozásokat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezeken túl kiemelt fontosságúnak tartja a cigányság munkaerőpiacba való integrálásának a kiterjesztését, aminek a sikeressége nagymértékben a képzésen, az oktatáson és a munkaerőpiaci programokon múlik.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!