– Amilyen lelkesedéssel beszélt Gyurcsány Ferenc az utóbbi időben arról, hogy a baloldalnak nem lehet vége, és amilyen elánnal támadta Magyar Pétert, nem lehetett arra számítani, hogy a DK elnöke visszavonul a politikától – nyilatkozta lapunknak Horn Gábor. A Republikon vezetője szerint ha Gyurcsány Ferenc csak a párt elnöki posztjáról mondott volna le,
az lehetett volna egy taktikai lépés is, hogy ha Dobrev Klára jobban csinálja, akkor legyen ő a DK vezetője,
de hogy lemond parlamenti mandátumáról, és teljesen visszavonul, mindenből kiszáll, mindenképpen meglepetést keltett.
A DK Gyurcsány Ferenc pártja
Arra, hogy Dobrev Klára – aki azonnal bejelentette, hogy elindul a párt elnöki tisztségéért – milyen esélyekkel vezetheti tovább a DK-t, Horn Gábor azt mondta, ha van, aki egyben tudja tartani a DK-t, az ő.
– Ha mást választanának, az a párt végét jelentené, így kizártnak tartom, hogy ne ő legyen a következő elnök
– fogalmazott. Az egykori SZDSZ-es szerint Dobrev Klára egy, a párton is túlmutató népszerűségnek örvendő politikus, önálló arculattal, elnöksége azt is jelenti, hogy van valami folytonosság. – A DK Gyurcsány Ferenc pártja, a nagyjából kétszázezres törzsszavazói bázis leginkább Gyurcsányra mozdult. Dobrev Klára helyettesítheti őt, de kérdés, hogy ez jelenthet-e további terjeszkedést – vetette fel Horn Gábor. Mint mondta, Gyurcsány egy túlmozgásos folyamatosan jelenlévő politikai szereplő volt, aki bármit mondott, annak mindig volt nyilvánossága. – Dobrevnél ez nem természetszerű, nem biztos, hogy ugyanazt a figyelmet megkapja, mint Gyurcsány, ami probléma lehet. A DK az ellenzéki pártok közül az egyetlen, aki épp csak túlélte a 2022-es és 2024-es nagy bukást, ami azért volt, mert Gyurcsány életben tartotta a 200-250 ezres támogatói bázist – tette hozzá.
Dobrevnek haza kell jönnie
Hangsúlyozta azonban azt is, hogy külföldről nem lehet pártot vezetni most, és
ha Dobrev Klára egyben akarja tartani a DK-t, haza kell jönnie az Európai Parlamentből.
– Az EP-képviselőség ebben a helyzetben hátrány, és van is lehetőség arra, hogy Dobrev itthon folytassa a munkát. Gyurcsány ugyanis lemondott parlamenti mandátumáról, Dobrev pedig a második volt a 2024-es közös ellenzéki listán, így akár válthatja is volt férjét az Országgyűlésben – vélekedett Horn Gábor, aki szerint
esélyes, hogy ez a forgatókönyv fog megvalósulni.
Arra a felvetésre, hogy a mostani helyzet mennyiben hajthatja a Tisza malmára hajtja a vizet, Horn Gábor úgy fogalmazott, komoly vetélytárs kerül le a napirendről. Dobrev nyilván nem fog egy olyan konfrontatív politikát folytatni Magyarral szemben, mint tette Gyurcsány. Nagyobb a mozgástér, és nagyobb figyelem terelődhet Magyarra, akinek ez nem egy kedvezőtlen fordulat.
Borítókép: Dobrev Klára és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Mirkó István)