Több Gyurcsány-fiókát is a fővárosi cégek élén hagy az Orbán Árpád tiszás képviselő vezette bizottság – tudta meg a Magyar Nemzet.
Lapunk értesülései szerint a bizottság mai döntése értelmében Karácsony Gergely főpolgármester elé két fővárosi cég vezetőjére tesznek javaslatot, három esetében pedig tovább folytatódik a huzavona. Ennek eredményeként
Gyurcsány emberei továbbra is irányíthatják a legfontosabb fővárosi vállalatokat.
A tiszás bizottság a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) élére Sere Pétert terjesztette fel, míg a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. vezérigazgatói pozíciójára Barts J. Balázs egyik jobbkezét, Schili Ildikót neveznék ki. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Barts neve a Városháza eladási botránya kapcsán vált ismertté, amikor is befektetőkkel tárgyalt. A kirobbant botrány után sem akarta Karácsony Gergely komolyan felelősségre vonni Bartsot, akinek az örökségét viheti tovább a jobbkeze.