Egy nő férje és testvére ellen emeltek vádat, mert pénzt csaltak ki egy idős német férfitól – közölte a Pécsi Járási Ügyészség. Az asszony is részes volt a bűncselekményben, de őt Németországban már elítélték.
Az ügyészség most arról számolt be, hogy
a nő 2021-ben Olaszországban ismerkedett meg az idős német férfival, akinek szexuális szolgáltatást ajánlott.
Ezután többször találkoztak Olaszországban, Németországban, illetve Magyarországon is. A nő még abban az évben azt hazudta a férfinak, hogy egy rokona súlyos beteg és sürgős szervátültetésre van szüksége, ami 230 ezer euróba kerül.
Az idős német férfi 2021 júniusában Magyarországra utazott, ahol a nő az egyik klinika elé találkozót szervezett a rokona állítólagos kezelőorvosával.
A becsapott férfi el is hitte a magát orvosnak kiadó, fehér köpenyt viselő embernek, amit mondott, ezért átutalt 231 ezer eurót a nő számlájára.
Bár az összeg elsőre nem érkezett meg, mert a német pénzintézet jelzése alapján a hatóságok zárolták a nő bankszámláját, a nő ezután férje utasításai alapján újbóli próbálkozásra kérte a német férfit, a tranzakció így teljesült. A kicsalt pénzt a nő felvette, ezt követően a férjével, illetve sógorával egyebek mellett több ingatlant is vásároltak belőle.
A férjet különösen nagy kárt okozó csalással és pénzmosással, míg a nő testvérét pénzmosással vádolják.